Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
dotta meg valamely feladatát a világban, vagy amikor elvonult felőle a világ gyűlöletéből, vagy üldözéséből származó valamely veszedelem. Az „öröm" az az újjongás és örvendezés Istennek, mely a megváltottakat és a megdicsőülteket Istennél eltölti (v. ö. 15, 11 magyarázatát). Jézus tehát azt ígéri tanítványainak, hogy ez az „eszkatológikus" öröm tölti majd el őket. És pedig ennek az örömnek az ajándékát nem kapcsolja tisztára az örök üdvösség megdicsőüléséhez, hanem úgy helyezi tanítványainak kilátásba, hogy az osztályrészük lesz már ebben a világban. A „húsvéti örötm", a Lélek ajándékának az öröme, valamint az üdvösség öröme elválaszthatatlan egységet alkotnak ebben az igében. Erre mutat a vajúdó asszony példájáról vett kép is. Ez a kép az Ószövetségben sokszor és különféle jelentésben fordul elő (v. ö. Ézs. 21,3; 26,17; 37,3; 66,7—9; Jer. 30,6; Hós. 13,13; Mik. 4,9—10). A zsidó apokalyptikus reménység szívesen hasonlította a Messiás eljövetelével kapcsolatps megpróbáltatásokat a szülő asszony fájdalmaihoz: „Izráel megváltása hasonlít a szülő asszonyhoz'". 9 8 Ugyanezt a képet alkalmazza Mát. 24, 8; Márk 13, 8; I. Tessz. 5, 3 is. Szomorúság, szenvedés és fájdalom, sőt a halál gyásza tölti el a tanítvány életét is. Pedig ebből a szenvedésből és a fájdalomból születik meg a krisztusi öröm békessége éppen úgy, mint ahogyan e világon is kimondhatatlan fájdalom fogja el a halál partjára érekzett asszonyt, amikor gyermekét a világra hozza. De amikor megszületett az ember, akkor az anya elfelejti a fájdalmat és veszedelmet az öröm miatt, mely őt eltölti: ígv lesz semmivé a tanítvány szomorúsága is, ha elnyeri a megváltás örömét. Krisztus visszatér hozzá és meglátja őt ismét, s ebben a találkozásban — a húsvét örömében éppen úgy, mint minden más találkozásban Krisztussal, — a tanítvány elnyeri azt az igazi, krisztusi örömöt, az üdvösség örvendezését és újjongását, mely már a „teljes", a „betöltött" öröm, ahogyan a 24. vers mondja. Ezt az örömöt „senki sem veheti el" a tanítványtól: Krisztustól nyerte, éppen ezért nincs hatalma fölötte a világnak. Ennek az örömnek a sajátos jellegét két mozzanat írja körül. Egyik az, hogy „azon a napon" a tanítványok semmit sem kérdeznek Jézustól." „Az a nap" az ítélet és az üdv kinyilatkoztatásának a napja (v. ö. Zak. 12—13., ahol ez a kifejezés ismételten előfordul), az a nap Krisztus •dicsőséges eljövetelének a napja, de egyúttal a tanítványnak az a csodálatos találkozása is a Mesterrel, amikor a Lélek által megvilágosított tanítvány szemei megnyílnak Krisztus dicsőségének a meglátására. Akkor a tanítvány „nem kérdez semmit": ebben a földi létben tele vagyunk kérdésekkel, megoldásra váró problémákkal. A negyedik evangélium is azt mutatja, mennyi mindent kérdeznek a tanítványok Uruktól, mennyi mindenre kell feleletet kapniok, mert gyenge hitük nem ismeri fel, nem látja Isten kinyilatkoztatásának a titkait. „Azon a napon"'mindezek feltárulnak ámuló szemeink előtt, nem lesz többé titok Krisztus személye sem s ebben a kérdezés nélküli látásban telünk el a messiási üdvkor örömével. A másik jellegzetessége pedig „annak a napnak" az lesz, hogy a tanítvány a meghallgattatás bizonyos reménységében könyöröghet Isten98 Midras („Rabba") Én. é. 2, 14 (Schlatter: Der Evangelist Johannes 1930, 315. lap.) 99 Az a szó, melyet a „kérdezni" igével fordítottunk, a görögben annyit is jelent mint „kérni": a görög olvasó számára ez a két jelentés összefolyik s a mondatna! •evvel a második jelentéssel is jó értelme volna. Az összefüggés szerint azonban a dönti mozzanat nyilván az. hogy a tanítványnak nem kell semmit sem kérdeznie többé. 21. 22. 23. •221
