Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

amit hall, és megjelenti nektek az elkövetkezendő dolgokat. Engemet dicsőít majd meg

s mert az enyémből veszi és [azt] jelenti meg nektek. Ami az Atyáé, mindaz az enyém. Ezért mondottam, hogy az enyémből veszi majd és [azt] jelenti meg nektek. Eleinte Jézus minderről, t. i. a világ gyűlöletéről és a tanítványokra váró üldöztetésről nem beszélt, mert hiszen maga is velük volt. Ez védelmül szolgált nekik a világ gyűlöletével szemben. De most Jézus eltávozik. Tanítványai nem értik távozását: nem kérdezik tőle s nem nézik, hova megy. Csak a szomorúságnak adják át magukat, mert nem látnak mást, mint a világ gyűlöletét és a maguk veszélyeztetettségét, ha nincs mellettük Uruk. Pedig Jézus igazat mond, mikor hangsúlyozza: jó a tanítványoknak, ha elmegy. Csak így lesz teljessé műve, fejeződik be küldetése, csak így küldheti el hozzájuk a Segítőt, a Paraklétoszt. A 8—15. versek a Paraklétoszra vonatkozó ígéretet tartalmazzák s két részre tagozódnak. Az első szakasz, a 8—11. versek, azt mutatják meg, hogyan veszi a Paraklétosz védelmébe a tanítványt a világ gyűlöletével szemben abban a nagy „perben", mely Isten és a világ között folyik. A Paraklétosz művét megjelölő görög szó („elenchó") képzettartamának gazdagsága miatt teljes pontossággal nem fordítható le magyarra. „Elenchó" annyit jelent, mint „megszégyeníteni" és „megróni", „feddeni", azután valamit „megcáfolni" és érvekkel „meggyőzni" valakit, ennek alapján pedig „feltárni", „kimutatni", sőt .,kikutatni", „megvizsgálni" valamit. Ebből a gazdag jelentéstartalomból itt elsősorban a „meggyőzni", „feltárni" képzetek érvényesülnek, azonban ezek is abban a sajátos alkalmazásban, mellyel a fogalmat részben a görög ószövetség, részben a késői hellenisztikus zsidó irodalom használja. Itt t. i. ez a kifejezés Istennek azt a rávezető, „meggyőző", pontosabban „nevelő", fegyelmezve formáló tevékenységét jelöli meg, mellyel Isten engedetlen népét fenyíti, neveli, megtérésre hívja, feddi, sőt ítéli. A döntő mindebben az, hogy „elenchó" sűrített értelemben annyit jelent, mint „valakinek a bűnét feltárni és őt így megtérésre hívni". Ezért fordítottuk a szövegben e szót így: „a megtérés útjára utasítja" a világot. A Paraklétosz, mint egyebekben, ebben is folytatja Jézus művét. Jézus sem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget hozzon neki (3, 17). A Paraklétosz Jézus művét folytatja, amikor „a megtérés útjára utasítja", szinte úgy mondhatnánk „szorítja rá" a világot és pedig ,.bűn", „igazság" és „ítélet" tekintetében. Mindhármat azzal írja közelebbről körül Jézus igéje, hogy egy-egy mellékmondatban tárja fel azokat a valóságokat, melyek e fogalmak mögött rejtőznek. A Szentlélek műve nem abban áll, hogy esetenként, közben-közben rávilágítson egyik-másik bűnre,'igazságot tárjon fel és ítéletet mutasson meg. A világ maga is tud valamit bűnről, igazságról és ítéletről. A Szentlélek műve az, hogy feltárja a bűn, igazság és ítélet tulajdonképpeni és végső valóságát. Ily módon neveli, utasítja, szorítja a világot, hogy Istenhez térjen. így bűn tekintetében is. A világ bűnének a tulajdonképpeni summája az, hogy „nem hisznek Krisztusban". Nem az egyes bűnös cselekedetek állanak homloktérben, nem is azok a kegyetlen,' sokszor véres tettek, melyek szörnyűségükkel a világ lelkiismeretére is ránehezednek. Bűnös cselekedeteiért azonban az ember bocsánatot nyerhet Krisztus által s e bűnbocsánatban adva van számára az élet útja. De mindez elvész és lehetetlenné lesz, ha az ember hitetlenül elutasítja magától Krisztust. A hitetlenség Krisztussal szemben így lesz Istenhez való viszonyunk alapbűne, minden egyéb bűnnek gyökere és summája. Amikor a Paraklétosz ezt feltárja a világ előtt — abban az 14. 15. 4/b 5. 6. 7. 8. 9. •217