Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

10. 11. 12. igében, melyet az egyház hirdet, — akkor nemcsak vádolja a világot, nemcsak azt mutatja meg, miért szakad rá méltán Isten ítélete, hanem egyúttal neveli és szorítja a megtérésre. A Szentlélek másik szolgálata a világ felé, hogy feltárja számára az „igazságot" [görögül „dikaioszüné", latinul iustitia]. Igazságról nem olyan értelemben van szó, hogy az valakinek a tulajdonsága, mely megnyilatkozik bizonyos adottságok közt. „Igazság" az a cselekedet, vagy magatartás, melyet Isten igaznak fogad el, helyesel s amely az Istentől elnyert helyeslés értelmében győzedelmeskedik. „Igazság"-ról a világnak is van fogalma, sőt a világ is igényli, hogy igazsággal, helyesen cselekedjék az ember és állandóan hangoztatja az igényt, hogy, a helyes cselekedet érvényesüljön, jusson győzelemre. Azonban a világ helytelen mértékkel méri a cselekedeteket. A Szentlélek megvilágosítása, útbaigazítása éppen az, hogy megmutatja, mi az igazság, t. i. éppen az, amit a világ nem ismer annak. Igazság t. i., hogy „Krisztus az Atyához megy", mert ez az Atya akarata, evvel teljesíti Krisztus küldetését. A világ Krisztusnak az Atyához menetelében csak a csúfos halált látja és a vereséget. Azonnal ki is mondja az ítéletet, hogy ez a halál nem lehet „igazság", „igaz dolog", sőt hogy még az Isten is elejtette azt, aki így halt meg. A Lélek ellenben mindig arra vezeti rá a tanítványt s ezt akarja feltárni a világnak is, hogy Krisztus éppen halála által győzte le a világot (v. ö. 16, 33). Ezért igazság, sőt az igazságnak a végső summája éppen az, hogy Krisztus az Atyához megy. S ehhez hozzátartozik az is, hogy a tanítvány többé nem látja őt. A világ számára az Atyához távozott Krisztus láthatatlansága az egyik legsúyosabb botránykő. Éppen mivel Krisztus láthatatlan, azért véli úgy a világ, hogy nem is lehet igaza. A Paraklétosz pedig éppen azzal neveli és utasítja a világot megtérésre, hogy feltárja az igazságot: Krisztus az Atyához ment, az Atyánál van s éppen ez a „láthatatlansága" a záloga annak, hogy a tanítvány szomorúsága örömre fordul. Végül a Paraklétosz harmadik szolgálatát az jelöli meg, hogy feltárja az ítélet igazi értelmét és súlyát. Ez pedig az, hogy „a világ fejedelme (v. ö. a kifejezéshez 12,31 magyarázatát!) elnyerte ítéletét", azaz már elítéltetett. Ismét úgy van, hogy a világ csak a világ fejedelmének az erejét és hatalmát látja. Ha ítéletről van szó, akkor a világ is tudja ugyan, hogy van ítélet, de azt egészen másutt és másban keresi. Azonban az ítélet nem állapítható meg racionális megfigyelések alapján. Még kevésbbé áll pl. az, hogy „a világtörténelem a világítélet", azaz hogy ami a világban dicsőséges, azt Isten is helyesli, azt pedig, ami a világban elbukik, vagy amit a világ hírverése becsmérel és szidalmaz, az Isten előtt is kárhozatos. Mindez látszat. Az ítélet valóságos mibenléte csak a Paraklétosz bizonyságtételében tárul fel, akkor, amikor meg kell látnunk: minden ellenkező látszat ellenére is úgy van, hogy a világ fejedelme már elnyerte az ítéletet, elnyerte akkor, amikor Krisztus diadalmaskodott fölötte. Ezért tehet bizonyságot az apostol arról, hogy a mi hitünk a diadal, amely legyőzte a világot (I. Ján. 5, 4). Minden más ítélet, amely a világ fölött végigvonul, már benne rejlik ebben az egy, a tulajdonképpeni ítéletben, mely lesújtott a világ fejedelmére. A Lélek a világot ennek az ítéletnek a feltárásával is Istenhez akarja visszavezetni. A 12. versben kezdődik a Parakétoszra vonatkozó s a 16, 7—15 verseket magában foglaló igének a második szakasza. Átmenetül szolgál •218