Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

szerint, az életnek a barátokért való odaáldozása. Egyébként a tökéletes szeretet megnyilatkozásának Jézus igéje nyomán az ellenség szeretetét szoktuk tekinteni. A kettőt azonban nem szabad ellentétbe állítani egymással, még kevésbbé volna helyes úgy ítélni, hogy a negyedik evangéliumban megszűkül a szeretet köre: nem törődik már, sem a felebaráttal, még kevésbbé az ellenséggel, hanem egyedül csak a „barátokkal", a tanítványok testvéri körével. Ez már csak azért sem volna helyes, mivel á búcsúbeszédek nem általában szólnak a szeretetről, hanem csak abban az értelemben, ahogyan a szeretet Krisztus és a tanítvány egymáshoz való viszonyát, valamint a tanítványok viszonyát egymás közt alakítja. Az ellenség iránt tanúsítandó szeretet követelése az, hogy a tanítvány vegye fel a szeretet közösségébe ellenségeit is. Mivel azonban a közösség valóságos fenntartása sohasem lehet egyoldaló cselekedet, azért az ellenség iránt tanúsított szeretet nem is teljesedik ki abban, hogy kölcsönössé váljon s így ebben a kölcsönösségben jusson el odáig, ahol az élet odaáldozásáról van szó. Jézus a tanítványokat barátainak mondja. A tanítványok örültek annak, ha Krisztusszolgáivá" lehettek: Pál apostol is örömmel és büszkén vallotta magát „Jézus Krisztus rabszolgájáénak. De a zsidó írástudományban helyenként előfordul, hogy Ezs. 41, 8. alapján, — ahol a próféta Ábrahámot mondja Isten barátjának (v. ö. 223. lap.), — Izráel fiait, mint Isten választottait, nevezik Isten „barátainak". Jézus most ezt a megtisztelő jelzőt alkalmazza a tanítványra. Szembeállítja a barátot a rabszogával: ez nincs beavatva ura szándékaiba, terveibe, ezért tisztára eszköz ura kezében. A tanítvány azonban „barát", mert részese mindannak, amit Krisztus kinyüatkoztatott, így részese mindannak is, amit Isten az ő üdvösséges akaratának a keresztülvitelére cselekszik, így adta Jézus tudtul a tanítványoknak mindazt, amit az Atyától hallott, hogy osztályosai legyenek a kinyilatkoztatás üdvének és részesei a megváltás ajándékainak. A tanítványi viszonynak, mint baráti viszonynak azonban még pontosabb meghatározást ad Jézus avval az utalással, hogy nem a tanítvány választotta Mesterét, hanem a Mester választotta a tanítványt. Az antik és a modern gondolkodás megegyezik abban, hogy a baráti viszony nem egyoldalú választáson, hanem kölcsönösségen alapszik. Amikor azonban Jézus a tanítványt baráttá teszi, ezzel nem teszi ezt a viszonyt köcsönössé. Amiről Jézus beszél, az nem a lelki barátságnak az a misztikus viszonya, melyben a kegyes lélek Jézust választja „lelki barátjává". Jézus egyedül hívja el a tanítványt és teszi őt barátjává, ajándékozza meg őt a ,,barát"-nak a kitüntető nevével. Éppen ezért ez a baráti viszony nem kegyes hangulatokban, a „Jézusszerelem" érzelgősségében jelentkezik, hanem a küldetés engedelmességében valósul meg. Jézus választott tanítványait, barátait rendeli arra, hogy egész életfolytatásukkal „gyümölcsöt teremjenek s e gyümölcs megmaradjon", azaz állandósuljon. Így maradnak meg a tanítványok Jézus szeretetében, abban a szeretetben, mely — a 17. vers szerint — összfoglalata Jézus parancsolatának. Ha gyűlöl titeket a világ, ismerjétek fel, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. De a világ azért gyűlöl titeket, mivel nem vagytok a világból valók, hanem én kiválasztottalak titeket a világból. Emlé14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. •213