Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

21. 22. 23, 24. 25. 26. 27. 16. 1. 2. 3. 4/a 18. 19. 20. 21. kezzetek arra az igére, melyet mondottam nektek: ,,A szolga nem nagyobb az uránál". Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha megtartották az én beszédemet, megtartják majd a tieteket is. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivel nem ismerik azt, aki küldött engemet. Ha nem jöttem volna s nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük. De most nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is. Ha nem vittem volna véghez köztük olyan cselekedeteket, aminőket senki más nem vitt véghez, nem volna bűnük. Így azonban, noha láttak [mindent], mégis meggyűlöltek mind engemet, mind pedig Atyámat. Azonban be kell teljesedni az igének, mely meg van írva törvényükben: „Ok nélkül gyűlöltek engemet". Amikor eljön a Segítő, akit majd az Atyától küldök nektek, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd tanúbizonyságot rólam. S ti is tanúbizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok. Mindezeket azért mondottam nektek, hogy meg ne botoljatok. Kirekesztenek majd titeket a gyülekezetből. Sőt eljön majd az óra, amikor mihdenki, aki megöl benneteket, ezzel Istennek vél szolgálni. És mindezt azért teszik majd, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engemet. Ezeket pedig azért mondottam nektek, hogy amikor elérkezik az az óra, emlékezzetek rá, hogy én mondottam nektek. 15, 25. v. ö. Zsolt. 69, 5; 35, 19. Krisztus a tanítványt szeretetével öleli körül. De a világ gyűlöli a tanítványt. A tanítvány sorsa ebben híven igazodik Mesteréhez. Mert a világ gyűlölete első sorban és először Krisztus ellen irányul. Krisztus és a tanítvány sorsának ezt a párhuzamosságát Jézus igéje a negyedik evangéliumban már többször hangoztatta (v. ö. pl. 12, 26; 14, 3. stb.). Most Jézus búcsúbeszédei erre a párhuzamosságra avval mutatnak rá, hogy a tanítványnak éppen úgy kell szenvednie a világ gyűlöletét, mint ahogyan azt Krisztus is tapasztalta. A búcsúbeszédeknek ez a szakasza észrevehetően tükrözteti azokat a tapasztalatokat, melyeket az őskeresztyén gyülekezetek szereztek: az evangélista úgy válogatja meg és formálja Jézus igéit, hogy a gyülekezetek felismerhessék bennük azt, amit maguk is átéltek és amit mindig újból tapasztalnak. A világ cizt szereti és azt istápolja, ami az „övé", vagyis ami hozzátartozik, amiben felismeri saját lényét és lényegét. Elutasítja azonban magától, sőt gyűlöli, ami idegen a számára, amiben egy más, isteni világ elemét vagy megnyilatkozását ismeri fel. Mert ez a másik világ állandóan veszélyezteti a világot. A tanítványokat is azért gyűlöli a világ, mivel Krisztus kiválasztotta őket a világból, azaz mivel kivette és kiszabadította őket a világ hatalmából és egy új isteni, megváltott világ részeseivé tette őket. Jézus emlékezteti tanítványait a 13, 16-ban található igére: a tanítvány nem nagyobb a Mesterénél, ezért sorsa sem lehet „nagyobb)", jobb. El kell Szenvednie az üldöztetést éppen úgy, mint ahogyan Krisztus is elviselte azt. Ez a szenvedés pedig nem azonos avval, melyet a világ mint a mulandóság és a bajok, a betegségek és •214