Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. anyagot (elbeszélést, ill. beszédet) közölt, amely Jézusnak a tanítványokhoz (s vele a gyülekezethez) való viszonyát világította volna meg. Mindezt az evangélista Jézus búcsúbeszédeiben foglalja össze. így lesznek ezek a beszédek olyan igék gyűjteményévé, melyben a tanítvány s vele az egész gyülekezet, mint tükörben láthatja meg önmagát, ismerheti fel a Krisztus által nyert ajándékot és értheti meg, hogyan kell ennek az ajándéknak életében valósulnia, hogyan kell életét formálnia. 2. Már említettük (1. fent 184. k. lp.) azokat, a szerkezeti nehézségeket, melyek a búcsúbeszédek felépítését terhelik s amelyek miatt a magyarázók a jelenleginél jobb sorrendet próbálnak e fejezetek anyagának adni. Mivel azonban ezek a kísérletek csak tapogatódzások, azért helyesebb a hagyományos sorrendet megtartani, noha ily módon nem lehet e fejezetekben egységes és áttetsző szerkezetet, ill. gondolatmenetet találni. Általában mégis úgy lehet mondani, hogy 13, 31—14, 31 Krisztus ajándékát: a tanítványnak a Fiúval és az Atyával való közösségét állítják az olvasó szeme elé, 15—16 pedig a tanítványnak a helyzetét a világban mutatja meg s így a tanítvány sorsáról-szól. 3. A búcsúbeszédeknek nincs fokozatosan haladó gondolatmenetük. Csak témájuk egységes: Jézus közössége tanítványaival. Mindegyre visszatérő gondolatokkal, szinte koncentrikus körök formájában keringenek Jézus igéi e körül az egy központ körül: Jézus viszonya tanítványaihoz, ill. Jézus közössége a tanítványokkal. A főmozzanatai a búcsúbeszédeknek a következők: Jézus a tanítványban és a tanítvány Jézusban, a „parancsolatok" vagyis Jézus parancsolatainak megtartása, mely által a tanítvány Jézusban marad, a tanítvány imádsága és az imádság meghallgattatása, mely a tanítvány és Jézus közöségét folymatossá teszi és végül a „Segítő"-nek (a ,,Vígasztaló"-nak) az elküldése, aki folytatja Jézus művét a tanítványokban és a tanítványok által. Ezeket az állandóan visszatérő mozzanatokat kell szem előtt tartanunk, hogy a búcsúbeszédek főtartalma megvilágosodjék előttünk. 13, 31—14, 30: Jézus búcsúbeszédei, I. rész. Mikor [Júdás] kiment, Jézus így szólt: Most dicsőült meg az Embernek Fia és Isten dicsőült meg benne! Ha pedig Isten megdicsőült benne, megdicsőíti őt Isten is őmagában és azonnal megdicsőíti majd őt. Gyermekeim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engemet és — miként a zsidóknak mondottam, — úgy mondom most nektek is: ahova én megyek, ti oda nem jöhettek. Űj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek. Ahogyan én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást! Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek. Simon Péter így szólt hozzá: Uram, hova mégy? Jézus válaszolt: Ahova megyek, oda most nem követhetsz engem, de később majd követsz. Mondotta neki Péter: Uram, miért nem követhetlek most? Az életemet adom éretted! Jézus így válaszolt: Áz életedet adod értem? Bizony, bizony mondom neked, nem szólal meg addig a kakas, amíg háromszor meg nem tagadsz engem! •194