Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Az Ige testté lett (1,1-18)
1,1. adásmódban az evangélista szemérmes tartózkodása jelentkezik: tanúbizonyságot nem azzal tesz, hogy személyes véleményt alkot és azt igyekszik olvasójával elfogadtatni, hanem azzal, hogy maga háttérbe vonul és teljesen átengedi a szót a szent történetnek, az ügynek, Krisztusnak magának. Így szólal meg az Ige, aki „kezdetben Istennél volt", akiben az Élet ajáfidékát nyerjük el s akiben az isteni kinyilatkoztatás világossága ragyog fel köztünk, a bün és halál sötétségében járó emberek között. ,,Kezdetben volt az Ige", — evvel az ünnepélyes, minden szavában hangsúlyozott mondattal kezdődik az evangélium. Az evangélista nem azt tolja előtérbe, hogy volt a logos, az Ige: az Igéről úgy beszél, mint ismert valakiről s ezért nem érzi szükségét annak, hogy magyarázza: ki s micsoda az Ige. Az olvasó figyelmét inkább arra a hármas és^ egyenlőképpen külön-külön mondatban hangsúlyozott tényre irányítja, hogy az Ige 1. „kezdetben", 2. „Istennél" és 3. „Isten" volt. „Kezdetben", tehát akkor, amikor Isten teremtett, volt az Ige. Ugyanezt a szót olvassuk az Ószövetség elején, vele indul meg a teremtéstörténet elbeszélése. Így azonnal egybekapcsolódik a teremtés és az evangélium kezdete. A kezdetről, tehát arról, amikor Isten teremteni kezdett, szól az evangélista: nem arról, ami a kezdet, a világ teremtése előtt, Isten magában való létekor volt. Istennek ez a magában való léte mindig izgatta az emberi képzeletet. De az evangélista szavai visszautasítanak mindenféle ilyen spekulatív gondolatszárnyalást: a. magasröptű képzelet saját útjain jár legmerészebb és legélesebb elméjű következtetéseivel és „meglátásaival" is. Itt, az evangéliumban nem képzeletünk szüleményeiről, emberi ,.meglátások"-ról van szó, hanem isteni tényekről és valóságokról, kinyilatkoztatásról. Az Ószövetségben járatos olvaso az evangélium első mondatának hallatára önkéntelenül is felidézi emlékezetében Péld. 8, 22 és köv. vs.-eit: „Az Ür teremtett engem útjának kezdeteként, mint elsőt művei közt ősrégen; öröktől fogva alkotott engem, kezdetben a világ keletkezése előtt..." A Példabeszédek könyve a bölcseségről mondja ezt; a bölcseség még azelőtt született, mielőtt a tengerek létrejöttek, s ott volt, mikor Isten a mennyboltot építette és törvényt szabott a vizeknek. Ott volt mellette, mint „kedvence" s gyönyörűsége volt mindennap. (Péld. 8, 30. v. ö. Jézus Sir. 24, 9: „A világkorszak (létrejötte) előtt kezdettől fogva teremtett engem", mondja a bölcseség. A farizeusi írástudomány azonosította Isten teremtő bölcseségét, mely mint kedvence (ill. egy másik szövegváltozat szerint mint „előmunkás" vagy „pallér") jelen volt a teremtés művénél, a törvénnyel. „Nincsen más kezdet, mint csak a íörvény" 12 a — mondja Péld. 8, 22 alapján és arra utalva az írástudomány (Gen. r. 1, 2). „Izrael (Isten) kedveltje, mivel neki ajándékozta azt az eszközt (t. i. a törvényt), melynek segítségével a világot teremtette", — mondja Rabbi Akiba Péld. 8, 30-ra célozva (Pirke abot 3, 14). Evvel az Ószövetségre támaszkodó, de az Ószövetséget az írástudomány emberi teológiai gondolataival továbbfejlesztő zsidó hitével szemben állapítja meg az evangélista: „Kezdetben volt az Ige" s teszi hozzá — ugyancsak Péld. 8, 22. szavait formálva át — „az Ige Istennél volt". De a különbség a zsidó írástudomány és az evangélium közt több, mint a törvénynek és Krisztusnak ellentétként való szembehelyezése. Ha t. i. Isten teremtő 12a. A törvény ebben az összefüggésben mindig a tóra, tehát a mózesi kinyilatkoztatásban adott isteni (ószövetségi) törvény. 20
