Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Az Ige testté lett (1,1-18)
szava a törvény, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy Isten első szava a világhoz és kinyilatkoztatása a világ felé parancs, követelés, más szóval annak a megnyilatkozása, amit Isten az embertől követel. Ennek az isteni parancsolatnak és követelésnek a folyománya a törvényvallás, az a magatartás, midőn az ember erkölcsi magatartásával, a törvény követelését betöltő cselekedeteivel keresi az utat Isten felé, igyekszik biztosítani, vagy kiérdemelni a kegyelmet. Amikor azonban az evangéliumban azt olvassuk, hogy kezdetben az Ige volt — s ez mindenkor csak úgy érthető, hogy az Ige Jézus Krisztus volt, — akkor ez egyúttal azt jelenti, hogy Istennek első teremtő megnyilatkozása és teremtménye, a világ, az ember felé nem a követelés parancsszava, hanem a kegyelem ajándéka volt (v. ö. 17. vs.). Istennek ez az Igéje volt „kezdetben", amikor a világot teremtette. Istennek ez a teremtő Igéje, szava tehát minden dolgok és minden teremtmény „végső oka". Azonban nem olyan személytelenül működő végső ok, mint amilyen okok láncolatának a világ jelenségeit az emberi bölcselet Aristotelestől fogva gondolja. Isten Igéje személyesen hat és cselekszik, — hiszen az evangélista minden szava mögött az evangéliumnak az az örömüzenete rejlik, hogy az örök Ige Jézus Krisztus. Ez az Ige „volt"; volt már kezdetben is: nincsen s nem volt „idő", mikor ne lett volna. Arius, a híres ó-egyházi eretnek tanító, akit a niceai zsinat 325-ben elítélt, tanításában azt vallotta a Lógósról: „Volt idő, amikor [a logos] nem volt." Ezt a nézetet a prológus első mondata alapján joggal utasították vissza a niceai zsinat atyái: olyan „idő", amikor a Logos ne lett volna, nem volt. A Fiú „öröktől fogva született." ,,A világ alkotása előtt szerettél engemet", (17, 24) — imádkozik a Fiú az Atyához. Mert a Logos „kezdetben" „Istennél volt." Isten öröktől fogva mindörökké van. De a világ alkotása előtt sem volt egyedül: vele volt az Ige. Az Ige tehát semilyen formában sem tartozik a világhoz, nem tartozik a teremtmények közé, hanem transcendens, azaz föltétlenül és teljességgel túlvilági. Más szavakkal ez azt is jelenti, hogy Isten és Igéje együvé tartoznak. Ez új oldalról nyer megvilágítást a harmadik mondatban: „az Ige Isten volt". Az Ige nem valami Istennél alacsonyabbrendű létező, még kevésbbé teremtmény, hanem Istennel egyenrangú, egy azonos méltóságú: Isten volt. Isten és Igéje tökéletesen egyek, teljes, tökéletes és elválaszthatatlan egységben vannak egymással. Istennek minden kegyelme, jósága, szeretete és hatalma az Igén keresztül árad a világba. „Ez [az Ige] volt kezdetben Istennél" — mondja az 1. vs. tartalmát összefoglalva a 2. vs. Az evangélista hangsúlyocza: ez és nem valami más volt Istennél. Hiszen abban az időben, amikor az evangélium keletkezett, nemcsak a zsidó írástudomány engedett teret a képzeletnek és színezte ki, mint láttuk, az ószövetségi törvénnyel azonosított bölcseségnek a részvételét a teremtés művében, hanem különféle pogány mítoszok és filozófiai elképzelések is forgalomban voltak a világ keletkezéséről és a mindenséget? formáló isteneknek vagy félisteneknek a világ létrejötte körüli szerepéről. Mások az istenség mellett egy második őselvet tételeztek fel (pl. az anyagot) és úgy vélték, hogy a kettőnek együttes műve által jött létre a világ. 1 3 Az evangélista mindenféle 13 A modern gondolkodásban ilyesféle elképzelés az, amikor feltételeitek valamilyen „ősködöt", amelyet valamiféle ,,erö" ismeretlen okból egyszerre csak „mozgásba" hoz. 2. 21
