Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Az Ige testté lett (1,1-18)
egyes, nagyon nehezen érthető fordulatai, melyek ősidőktől fogva nagy nehézséget jelentenek a magyarázók számára, e feltevés mellett, mint fordítási hibák meglepően megoldhatók. 1 1 A prológus azonban nemcsak megragadó, ünnepélyes, művészi formájával ragadja meg az olvasó figyelmét, hanem még inkább titokzatos tartalmával. A magyarázók számára a prológus régi idők óta sok nehéz, mindig újból megoldandó kérdést vet fel. Ma a tekintetben megegyeznek a magyarázók, hogy a prológus az 1—18. vs.-eket foglalja magában. A felől sem lehet kétség, hogy amikor az evangélista az Igéről szól, nem valami elvont filozófiai elvre gondol, nem is magasröptű metafizikai spekulációt bocsát útnak, hanem elejétől fogva Jézus Krisztusra vonatkoztatja mondanivalóját, noha Jézus neve csak a 17. vs.-ben fordul elő először. Vita folyik azonban már arról, hogy a prológus szavai meddig vonatkoznak az Istennél lakozó örökkévaló Igére és melyik vs.-től fogva vonatkoztatandók a földön élt, testté lett Igére. Ennek a kérdésnek a végérvényes, minden vitát kizáró eldöntése szinte lehetetlen. Viszont minden vitakérdéstől független megállapítás az, hogy az evangélista az első mondatoknak látszólag tisztára metafizikai magasságban mozgó megállapításai után egyre inkább történeti síkba tereli mondanivalóját. De már az első szó („kezdetben") is a világ teremtésére s így a történelem világára utal, úgyhogy ezekben a mondatokban sem enged az evangélista a spekulatív szellem kísértéseinek. A 6. vs.-ben pedig Keresztelő Jánosra mutat rá s evvel a prológus gondolatmenete is belekapcsolódik az evangéliumi szent történetnek abba a folyamatába, melyet a többi evangéliumból is ismerünk. A prológus gondolatmenetének a középpontjában az Ige (a görög szöveg sokat használt kifejezésével: a Logos) áll. 1 2 De az evangélista nem az Ige önmagában való létéről irítiít el magasszárnyalású elmefuttatásokat, hanem úgy szól az Igéről, mint aki az élet és az emberek világos- s sága. Krisztusban Isten az örökkévaló élet és a kinyilatkoztatás világosságának az ajándékával árasztja el azokat, akik „az ő nevében hisznek", vagy más szóval: „akik Istentől, születtek". Ez a Jézus Krisztus személyében húsunkból való hússá, „testté" lett Ige áll a prológus gondolatmenetének a középpontjában. Ugyanez a Jézus Krisztus, az Ür és a Megváltó az egész evangélium tanúbizonyságtételének az egyetlen témája. A prológus ünnepélyes mondatai fenséges tömörséggel állítják az olvasó elé: kicsoda az a Jézus Krisztus, akinek dicsőségéről, mint személyesen megtapasztalt dicsőségről az evangélium minden mondata bizonyságot tesz. Ezért a prológus képzetei és alapfogalmai az evangéliumi elbeszélés folyamán állandóan visszatérnek (kivéve magának az örökkévaló Igének, a Lógósnak a képzetét). E tekintetben a prológus szinte olyan vázlatszerű összefoglaláshoz hasonlítható, melyben mint tervrajzban előttünk áll az evangélium művészi templomának egész szerkezete. A prológus már ezért is szervesen és elválaszthatatlanul összeforrott az evangélium testével. De az evangélista ennek az összetartozásnak ellenére sem utal elbeszélése folyamatában vissza a prológusra és annak egyes mozzanataira: az olvasóra bízza, hogy ezeket az összefüggéseket meglássa és megértse. Ebben az eljárásban és elő11 L. különösen a 3. és 18. vs.-ek magyarázatát. 12 Az „ige" - „logos" szó értelméről, valamint a prologus vallástörténeti összefüggéseiről 1. külön a ,,Függelék"-ben a „Kiegészítések az evangélium magyarázatához" c. fejezetben „az örökkévaló Ige" és „a prológus vallástörténeti összefüggései" c. fejezeteket. 19
