Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

e világ megítéltetése, most taszíttatik majd ki e világ fejedelme! De én [az enyéimet] mind magamhoz vonzom majd, ha felemeltetem a földről! Ezt pedig azért mondotta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni. Ekkor a sokaság így válaszolt neki: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Hogyan mondhatod tehát, hogy az Ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az Ember Fia? Jézus pedig ezt mondta nekik: Még egy kevés ideig köztetek van a világosság. Járjatok [a világosságban], amíg még tiétek a világosság, hogy sötétség ne lepjen meg titeket! Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amig tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy világosság fiai legyetek! A következő szakasz a negyedik evangélium leggazdagabb és legmélyebb tartalmú jelenetei közé tartozik. Megismétlődik benne az evangélista többször megfigyelhető sajátságos szerkesztési módja: a görögök kérése, mellyel Jézust keresik, az elbeszélésnek csak a kezdeti keretét adja meg. Az evangélista előadásából az sem tűnik ki, hogy Fülöp és András valóban elvezették-e a görögöket Jézushoz. Ezért nem ok nélkül vetődik fel a kérdés, hogy vájjon nem viseli-e a jelenlegi szöveg későbbi átdolgozás nyomait magán, vagy hogy az evangélista már nem tudta a jelenet kidolgozását teljesen befejezni. Ezt a lehetőséget nem lehet teljesen elutasítani, viszont a szövegnek mai formájában is van belső logikája. A jelenet a bevezető verseken (12, 20—22) túl három szakaszra oszlik: Az első szakasz, a 23—26. versek mintegy válaszolnak a görögök kérésére. A második szakasz, a 27—33. versek egy másik, új szempontból adják meg Jézus megdicsőülése órájának a jelentőségét. Végül az előzőhöz elég lazán kapcsolódó harmadik szakasz, a 34—36. versek, Jézus emberfiúi titkát és igényét juttatják kifejezésre. Jeruzsálembe az ünnepekre a kegyes zarándokok karavánjai mellett eljöttek pogányok is, — mint arról pl. Josephus, a történetíró is tud (v. ö. Bell. Jud. VI, 9, 3). A hellenizmus ideje óta Palesztinában, valamint a Jordántól keletre eső területen sok görög település volt: ezekben a görög városokban is lehettek olyanok, akiket vonzott az izraelita ünnepek és a jeruzsálemi istentisztelet titokzatossága. Azok a „görögök", akiket az evangélista azzal említ, hogy Isten imádására zarándokoltak el Jeruzsálembe, lehettek az ótestámentomi gyülekezethez csatlakozott pogányok, vagyis „áttértek" („prozeliták"), vagy pedig — ami valószínűbb, —

1 ú. n. „istenfélő pogányok". Ezek olyan pogányok voltak, akiket leginkább a zsidóság istenhite, az egy Istenről és a Teremtőről szóló tanítása, valamint a törvény erkölcsi követelményeinek a szigorúsága ragadott meg. Mint istenfélő pogányok, nem kötelezték magukat a törvény teljes megtartására, nem metélték őket körül, de a törvényt részben vállalták, különösen a szombat megtartását és bizonyos étkezési rendelkezéseket. Az istenfélő pogányok együtt ünnepelhettek a zsidókkal a húsvét ünnepén. Nem vehettek ugyan részt a páskabárány elköltésében, a templomnak is csak a külső udvarait látogathatták, de bemutathattak fogadalmi és szabad áldozatokat. Nem lehet meglepődni azon, hogy ilyen „görögök" hallanak Jézusról és szeretnék őt „látni", vagyis szeretnének vele megismerkedni. 3233. 34. 35. 36. 20 •175