Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
10, 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. a mostani szöveghez képest valóban rendezettebbnek látszik, azért ennek az átrendezésnek van belső tartalmi valószínűsége. 7 1 A következő fordításnál ugyan a jelenlegi szöveg rendje szerint haladunk, a magyarázatnál azonban a fenti szövegátrendezést vesszük alapul. A jó pásztorról szóló vitabeszéd az utolsó nagy beszéd, melynek során Jézus János evangéliuma elbeszélésrendje szerint ellenfeleivel, ill. a világgal vitába száll. Bizonyára nem véletlen, hogy ennek a beszédnek a témája Krisztusnak az övéihez való viszonya. Krisztus és az övéi, Krisztus szolgálata övéi javára: ez tulajdonképpen a „gyülekezet", az „Egyház" témája, mert hiszen a „gyülekezet" éppen az a közösség, melyben és melynek javára Krisztus megváltói szolgálatát véghez viszi. Bizony, bizony mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Neki ajtót nyit az ajtónálló és a juhok hallják a hangját. Ö pedig nevükön szólítja a maga juhait és kivezeti őket. Mikor a maga juhait mind kieresztette, előttük megy, juhai pedig követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik az idegenek hangját. Ezt a példázatot mondta nekik Jézus. Ök azonban nem értették, mit jelentett, amit Jézus beszélt nekik. Ekkor Jézus ismét megszólalt: Bizony, bizony mondom nektek: én vagyok a juhoik ajtaja. Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. De a juhok nem hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam át megy be, üdvözül; bemegy és kimegy és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azonban azért jöttem, hogy életök legyen és bőségben éljenek. Én vagyok a jó pásztor! A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, mikor látja jönni a farkast, otthagyja a juhokat és elfut. (A farkas pedig elrabolja és szétkergeti őket.) Mert béres és nincs gondja juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem az enyéimet és az enyéim is ismernek engemet, miképen az Atya is ismer engemet, s én is ismerem az Atyát. Én pedig életemet adom a juhokért. — Más juhaim is vannak nékem, melyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell és hallgatnak majd az én szómra: akkor egy nyáj, egy pásztor lesz. Az Atya azért szeret engemet, mert életemet adom oda, hogy újra fölvegyem azt. Senki sem veheti el tőlem, hanem magamtól adom oda. Van hatalmam, hogy odaadjam, s van hatalmam, hogy újra fölvegyem. Ezt a parancsolatot vettem az Atyától. E beszédek miatt újra meghasonlás támadt a zsidók között. Sokan közülök azt mondták: Gonosz lélek szállta meg és őrjöng. Minek hallgatjátok meg?! Mások pedig azt mondták: Ez nem olyas71 Talán az is alátámasztja ezt az átrendezést, hogy 10, 1—18 szövege 1495 betűjével két olyan papirusz-lapnak íelel meg, amelyeken egyenként kb. 750 betű fért el. Mint fentebb említettük, 7, 15—24 szövege is valószínűleg rossz helyen van ma: ez a szöveg 763 betűvel nagyjából ugyancsak megfelel egy papirusz-lap terjedelmének. Hogy az átlagos papirusz-lapok „normál-nagysága" kb. 750 betű számára volt elég, arra először angol tudósok (Lewis, Thompson, v. ö. Howard: The Fourth Gospel, 1931, 129. lap) utaltak. V. ö. Schweizer: Ego eimi, 1939. 110. lap. Jeremias : Joh. Literarkritik, ,,Theol. Blätter", 1941, 42. lap. •150
