Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

10, 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. a mostani szöveghez képest valóban rendezettebbnek látszik, azért en­nek az átrendezésnek van belső tartalmi valószínűsége. 7 1 A következő for­dításnál ugyan a jelenlegi szöveg rendje szerint haladunk, a magyará­zatnál azonban a fenti szövegátrendezést vesszük alapul. A jó pásztorról szóló vitabeszéd az utolsó nagy beszéd, melynek so­rán Jézus János evangéliuma elbeszélésrendje szerint ellenfeleivel, ill. a világgal vitába száll. Bizonyára nem véletlen, hogy ennek a beszédnek a témája Krisztusnak az övéihez való viszonya. Krisztus és az övéi, Krisz­tus szolgálata övéi javára: ez tulajdonképpen a „gyülekezet", az „Egy­ház" témája, mert hiszen a „gyülekezet" éppen az a közösség, melyben és melynek javára Krisztus megváltói szolgálatát véghez viszi. Bizony, bizony mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a ju­hok aklába, hanem másfelől hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Neki ajtót nyit az ajtónálló és a juhok hallják a hangját. Ö pedig nevükön szólítja a maga juhait és ki­vezeti őket. Mikor a maga juhait mind kieresztette, előttük megy, ju­hai pedig követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem kö­vetnek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik az idegenek hangját. Ezt a példázatot mondta nekik Jézus. Ök azonban nem értették, mit jelentett, amit Jézus beszélt nekik. Ekkor Jézus ismét megszólalt: Bizony, bizony mondom nektek: én vagyok a juhoik ajtaja. Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. De a juhok nem hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam át megy be, üdvözül; bemegy és kimegy és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azonban azért jöttem, hogy életök legyen és bőségben éljenek. Én vagyok a jó pásztor! A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, mikor látja jönni a farkast, otthagyja a juhokat és elfut. (A farkas pedig el­rabolja és szétkergeti őket.) Mert béres és nincs gondja juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem az enyéimet és az enyéim is ismer­nek engemet, miképen az Atya is ismer engemet, s én is ismerem az Atyát. Én pedig életemet adom a juhokért. — Más juhaim is van­nak nékem, melyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell és hallgatnak majd az én szómra: akkor egy nyáj, egy pásztor lesz. Az Atya azért szeret engemet, mert életemet adom oda, hogy újra fölvegyem azt. Senki sem veheti el tőlem, hanem magamtól adom oda. Van hatalmam, hogy odaadjam, s van hatalmam, hogy újra fölvegyem. Ezt a parancsolatot vettem az Atyától. E beszédek miatt újra meghasonlás támadt a zsidók között. Sokan közülök azt mondták: Gonosz lélek szállta meg és őrjöng. Minek hallgatjátok meg?! Mások pedig azt mondták: Ez nem olyas­71 Talán az is alátámasztja ezt az átrendezést, hogy 10, 1—18 szövege 1495 betű­jével két olyan papirusz-lapnak íelel meg, amelyeken egyenként kb. 750 betű fért el. Mint fentebb említettük, 7, 15—24 szövege is valószínűleg rossz helyen van ma: ez a szöveg 763 betűvel nagyjából ugyancsak megfelel egy papirusz-lap terjedelmének. Hogy az átlagos papirusz-lapok „normál-nagysága" kb. 750 betű számára volt elég, arra először angol tudósok (Lewis, Thompson, v. ö. Howard: The Fourth Gospel, 1931, 129. lap) utaltak. V. ö. Schweizer: Ego eimi, 1939. 110. lap. Jeremias : Joh. Literar­kritik, ,,Theol. Blätter", 1941, 42. lap. •150

Next

/
Oldalképek
Tartalom