Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
arra, hogy Jézus hívei ellen megtorló eszközöket léptetnek életbe, és pedig már itt is nemcsak a gyülekezeti fegyelmezési eszköznek, 7 0 az ú. n. ,,átok"-nak a kimondásáról van szó, hanem ennél sokkal súlyosabb rendszabályról, t. i. a gyülekezet közösségéből való kitaszításról. Később ezt a rendszabályt alkalmazták általában a hitehagyottak s „eretnekek", különösen pedig a keresztyének ellen: megszüntették velük az érintkezést, nem fogadták el áldozati ajándékaikat s az istentiszteleti imádságban ünnepélyesen megátkozták őket. Érthető, ha ilyen rendszabályok elhatározása félelmet keltett a gyülekezetek tagjaiban s ha ezek óvakodtak attól, hogy a felsőbbség előtt olyan nyilatkozatot tegyenek, melyből Jézushoz való ragaszkodásukra vagy vele való kapcsolatra lehetett volna következtetni. Mivel a gyógyult szüleinek a beidézése sikertelen maradt, újból hivatják a gyógyultat és felszólítják: „Adj dicsőséget Istennek!" Ezt a szólásformát olyan embereknél alkalmazták, akikről feltételezték, hogy tanúvallomásukban esetleg nem mondanak igazat (v. ö. Józs. 7, 19). így kívánják a vakon születettől is, hogy igazat mondjon. A maguk részéről azonban már előzetesen kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy „ez az ember", t. i. Jézus „bűnös", nem abban az általános értelemben, hogy vannak bűnei, hanem úgy, hogy minden cselekedete az Isten iránti engedetlenségből, sőt lázadásból fakad. Ez a kifejezés tehát más fogalommal, de lényegüeg ugyanazt mondja, mint az a vád, hogy Jézus Belzebul segítségével űz ki ördögöket (Márk 3, 22; Mát. 12, 24; Luk. 11, 15), vagy hogy „gonosz lélek szállotta meg" (7, 20; 8, 52). A vakon született ezzel csak azt a vitathatatlan tényt állítja szembe, hogy vak volt s hogy most lát. De a vezetők éppen ezért faggatják: mi s hogyan történt. Szeretnének az eseménynek olyan fordulatot ill. értelmezést adni, mely Őket és Jézus felől vallott véleményüket igazolná, ha már nem sikerül az esetet kiküszöbölni a világból, ill. meg nem történtté tenni. Ez lesz a tulajdonképpeni összeütközésnek az oka. Mert faggató kérdéseikre a vakon született először ugyan csak csendes gúnnyal kérdi, hogy talán ők, t. i. a vezetők is be akarnak-e állni Jézus tanítványai közé. De azután nem átall ragaszkodni ahhoz, amit Jézus ajándékából nyert. A vezetők „Mózes tanítványai" s ragaszkodnak ahhoz, hogy ők mint Mózes tanítványai járnak el ebben az ügyben, azaz megtartják a törvényt és annak útbaigazítását. Ezzel ismét szembekerül Mózes, akihez „Isten szólott", vagyis aki vitathatatlanul isteni kinyilatkoztatásban részesült, és Krisztus, akiről „nem tudják, honnét való", vagyis azt, hogy „Istentől jött-e". Mivel nem hisz24-34. 25. 26. 27. 28. 29. 70 A zsidóság Jézus korában gyülekezeti fegyelmező eszközként a ,,megrovás"-on (héberül „nezifá") túl az ú. n. „kis" (héberül „nidduj") és „nagy átkot" (héberül „chérem") alkalmazta. A „kis átkot" igen különféle esetekben alkalmaztak, de főként azokat sújtottál vele, akik a gyülekezet és az írástudók iránt tiszteletlenül viselkedtek, ill. azoknak érdekeit sértették, valamint a törvény megtartásában hanyagoknak mutatkoztak, ezek voltak egy görögből átvett névvel, az ú. n. „epikureusok", azaz „szabadgondolkodók". A „kis átkot" 30 napi érvénnyel mondották ki s megismételték, ha első alkalmazása hatástalan maradt, azaz ha a kiátkozott nem szüntette meg az átok kimondásának az okát. Ha a megismételt „kis átok" is hatástalannak bizonyult, akkor mondották ki a „nagy átkot". Akit átokkal sújtottak, az általában tagja maradt a gyülekezetnek, résztvehetett az istentiszteleten, sőt látogathatta bizonyos megszorításokkal a jeruzsálemi templomot is; folytathatta polgári foglalkozását, sőt taníthatott, ill. tanulhatott törvényt is. Azonban erősen meg volt kötve az embertársaival való érintkezésben, csak felesége és gyermekei érintkezhettek vele a szokott módon, mások csak „négy rőf" (tehát kb. 2 m) távolságból érintkezhettek vele. Akit a nagy átokkal sújtottak, az még ennél is sokkal súlyosabban ki volt kapcsolva a gyülekezeti közösségből. •—- Mindegyik esetben áll azonban, hogy az illetőt továbbra is a nép és a gyülekezet tagjának tekintették. 10* 147
