Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
8-12. 13-17. 18-24. jelentésére: „küldött". 6 9 Hozzá, az Isten küldöttjéhez kell mennie minden betegnek, hogy gyógyulást nyerjen. — Arról az evangélista nem szól, hogy miért alkalmazta Jézus a vakon születettnél a gyógyítás eszközéül a sarat, miért küldte őt a Siloámhoz és miért nem gyógyította meg hatalmas igéjével, mint annyi más esetben is tette. Legfeljebb találgatni lehet, hogy milyen lelkipásztori okok indíthatták Jézust erre az eljárásra. Az elbeszélés következő szakasza vázolja azt a feltűnést, melyet a gyógyítás kelt. A „szomszédok" és akik előzetesen is ismerték ezt a koldust, akinek bizonnyal meg lehetett a szokásos helye, ahol rendszerint tartózkodott, először kételkednek, hogy vájjon azonos-e a gyógyult az általuk ismert koldussal: annyira megváltozott, megújult Jézus csodatette által. Csak a koldus vallomása: ,,Én vagyok az" és a gyógyítás leírása győzi meg őket. Most már a gyógyítás, mint vitathatatlan és megváltozhatatlan, új helyzetet teremtő tény válik új viták és események kiindulópontjává. A következő szakasz szerint t. i. a beteget a „farizeusok", azaz a szinedrium farizeusi tagjai elé viszik, hogy ők döntsenek arról: hogyan kelljen megítélni a gyógyulás dolgát. A szomszédok és ismerősök számára nem elég, hogy a beteg meggyógyult. Jézus cselekedete nem indítja őket Isten iránti hálaadásra, nem látják meg benne „Isten művét". Ez kérdésessé válik számukra azért, mivel a csoda szombatnapon történt, így indul el a vita, melyet az evangélista rendkívül élénk színekkel fest. A farizeusok egyik része arra hivatkozik, hogy nem lehet isteni küldetése annak, aki nem tartja meg pontosan a szombatnapot. A kinyilatkoztatott törvénnyel egy vonalba kerül ennél az érvelésnél az írás-tudomány törvénymagyarázata. Végeredményben ez a törvénymagyarázat, tehát emberi gondolkodás, emberi akarás és vélemény válik így Krisztus művének a mértékévé. A másik vélemény ezzel szemben arra hivatkozik, hogy isteni jelet bűnös ember nem vihet végbe. A vélemények megoszlása szakadáshoz vezet. Ez a szakadás, a zsidóságnak a belső lelki megoszlottsága pedig következménye annak a döntésnek, melyben a zsidók a 7. és 8. fejezet elbeszélése szerint Jézus ellen foglaltak állást. A farizeusok lelki megosztottságával szemben az evangélista csak egészen rövid szóval utal arra, hogy a gyógyultban sarjadzik a hit: Jézusban felismeri a „prófétát", azaz Isten küldöttjét. Az elbeszélés következő szakasza új képet hoz: a nép vezetői beidézik a vakon született szüleit, hogy kihallgatásuk révén tisztázzák az eseményt. Törekvésük arra irányul, hogy olyan vallomásra bírják őket, mely vagy lehetővé teszi eljárás megindítását, vagy pedig olybá tünteti fel a dolgot, mintha Jézus cselekedete nem is lett volna csoda, ill. Jézus messiás-voltát tanúsító jel. Azonban a szülők óvatosan kerülnek minden olyan nyilatkozatot, mely túlmegy azon a megállapításon, hogy fiuk vak volt s most lát. „Félnek a zsidóktól", akik az evangélista közlése szerint ekkor már elvégezték maguk közt, hogy „kirekesztik a gyülekezetből, aki Jézust messiásnak vallja". Ez az utóbbi már akkor is bekövetkezik, ha valaki olyan értelemben nyilatkozik, hogy a vakon született meggyógyítása isteni hatalommal végrehajtott cselekedet, — amint ez a 34. vers szerint valóban megtörtént. Az evangélista tudósítása szerint a nép vezetői már ekkor, tehát még jóval Jézus halála előtt, el voltak szánva A Siloa vagy Siloám tulajdonképen több tóból álló vízgyűjtő volt, melyet a Gihon (ma: Mária-íorrás) vize táplált. Ennek vizét több csatorna vezette a vízgyűjtő medencékbe. — Siloám eredeti jelentése szerint vagy annyi mint „vízvezeték" (,,emissio> aquae"), vagy más nyelvtani értelmezés szerint ..kiömlés" (,,aqua emissa"). •146
