Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
Jézus erre a védekezésre ugyanolyan érveléssel felel, mint ahogyan ellenfeleinek az Ábrahámhoz való jogát vitatta. Az istenfiúságuknak is meg kellene nyilatkoznia és pedig az Istenhez való ragaszkodásban. Ennek a jele pedig elsősorban a „szeretet", a ragaszkodás, a hit és engedelmesség volna, melyet az Isten küldötte iránt tanúsítanak, az iránt a Krisztus iránt, aki „nem magától", a saját elhatározásából és önkényéből „jött", hanem Istentől „jött és van itt" 0 1 s így Isten küldötte. Az istenfiúságnak ez a magatartása annyira nincs meg Jézus ellenfeleiben, hogy „nem is értik Jézus beszédét". Ennél a kifejezésnél nem annyira az egyes szavak értelmére kell gondolni, mint inkább - Jézus beszédmodorára, érvelésére és gondolkodásmódjára, mely beszédében, szavaiban és kifejezéseiben jelentkezik. Jézus azt mondja, hogy beszédét azért nem értik, „mivel beszédét nem bírják hallani". Ez ismét rávilágít, hitetlenségük gyökerére. A hitetlen embernek saját döntése és elhatározása az, hogy elzárkózik Jézus elől s visszautasítja az igényt, mely üzenetéből hozzá szól. De ez a döntés és elhatározás meghatározza egyúttal az ember egész lényét és valóját, úgyhogy a döntésben az ember titkos valója nyilatkozik meg. Mi magunk döntünk magunk felől; de döntésünkben nyilatkozik meg és teljesül ki, hogy kik és mik vagyunk. Döntésünk és elhatározásunk lényünk megnyilatkozása és tudjuk magunk is: döntésünk, elhatározásunk formál bennünket; mégis mi úgy döntünk, amüyenek és akik vagyunk. Döntéseinknek és elhatározásainknak ezekre a titokzatos, sokszor magunk számára is hozzáférhetetlen mélységeire utal Jézus igéje. Szemrehányással fordul az el'enfelei felé és kárhoztatja hiteti enségüket, mert ők maguk, saját elhatározásuk: és döntésük szerint fordulnak ellene. S mégis döntésükben megnyilatkozik valódi lényük: nem tudnak másként, mint ahogy cselekesznek, nem „bírják hallani igéjét", mert eredetük, lényüket meghatározó uruk sem engedi másként. 0 2 S most Jézus nyíltan kimondja, amit a 38. és 41. versek már sejtetésszerűen magukban foglaltak: „Ti atyátoktól, az ördögtől származtok és szívesen cselekszitek atyátok kívánságait". Az ördöghöz való tartozásuk éppen abban valósul meg mindig újból és állandóan, hogy bennük is ugyanazok a gonosz kívánságok jelentkeznek, melyek az ördögöt jellemzik, sőt ezeknek a gonosz kívánságoknak szívesen engednek és azok indítására cselekesznek. Az evangéliumi hagyomány Jézus küldetésének egyik döntő mozzanatát látja abban, hogy Jézus a Sátán és birodalma ellen küzd. A szinoptikus evangéliumok ezt a küzdelmet nemcsak Jézusnak egyes szavaival szemléltetik (pl. Mát. 12, 25 kk; Luk. 10, 18), hanem azzal is, hogy Jézus „démonosokat", gonosz lélektől megszállottakat gyógyít meg. A negyedik evangélista nem közöl olyan csodatetteket, melyekben Jézus „gonosz lelket" űz ki. Azonban rámutat arra, hogy a megszállottság gyökere sokkal mélyebben rejlik, t. i. abban van, hogy az ember cselekszi és teljesíti az ördög gonosz kívánságait. Az ördög pedig „embergyilkos kezdettől fogva": attól fogva, hogy az első emberpárt elcsábította (I. Móz. 3, 1 kk.), a bűn zsoldjaként uralomra jutott a halál. Míg Isten ajándéka B1 Pontosan „jött ki és van itt", azaz Istentől indult él, származik és mint ilyen van itt; v. ö. 16, 28. magyarázatát. «2 A 44. vers szövege sok vitára adott alkalmat. A görög szöveget így is lehet fordítani: „Ti az ördög atyjától származtok". Az ókori gnosztikusok és manicheusok ebliöl a nyilatkozatból vezették le azt a tanításukat, hogy van az ördögnek „atyja". Ilyenről azonban a Biblia nem tud s a vers összefüggése sem valószínűsíti ezt az értelmezést, hiszen a következő mondat, amely visszautal erre a kifejezésre, az összefüggés szerint nyilván magára az ördögre vonatkozik. 42. 43. 44. •139
