Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. nem törvénye. A törvény — V. Móz. 17, 6; 19, 15 — legalább két tanú egybehangzó vallomásától teszi függővé valamely vitás tényálladék bírói megállapítását. Jézus erre a két tanúra úgy utal, mint saját tanúbizonyságára és az Atyára. Arra az ellenvetésre, hogy hol az Atya, aki tanúbizonyságot tesz mellette, csak annyit felel: nem ismerik őt, ezért nem ismerik az Atyát. Az Atyát ismerni csak Krisztus által lehet. Ezért Istennek engedelmeskedni, benne hinni csak az tud, aki elfogadja Krisztust és viszont, aki Krisztusban hisz, az megismeri az Atyát. Az Atya és Krisztus annyira egységben vannak, annyira elválaszthatatlanok egymástól, hogy egyikben sem lehet hinni úgy, hogy a másikat megtagadnánk. A zsidóság éppen azért lesz hitetlenné, azért kerül hazugságba Istennel szemben — minden a törvényhez ragaszkodó kegyessége, vallásossága és buzgósága ellenére, — mivel nem fogadja el Krisztust. Sok régi és új istenkeresésnek is ez a tragédiája, hogy szeretne ugyan Istenhez eljutni, de Krisztusról nem akar tudni. Az evangélista azzal zárja le a szakaszt, hogy Jézus e vitát a templom „kincstárában" harcolta meg ellenfeleivel. A „kincstár"-nál valószínűleg az ú. n. asszonyok előudvarában levő fedett csarnokra kell gondolnunk, ahol 13 nagy persely volt felállítva különböző áldozatok megváltására. 8, 21—59: A szakítás Jézus és ellenjelei közt. A következő szakasz a Jézus és a jeruzsálemi ellenfelei közt folyó vitát, ill. harcot a csúcspontján, mint visszavonhatatlan döntést állítja elénk. A nép vezetői az evangélista elbeszélése szerint már eddig is tettek kísérletet arra, hogy Jézust elfogassák és ilyen módon zárják ki a zsidóság életéből, tegyék „ártalmatlanná". A harc mégis tovább folyik, mert Jézusnak még nem érkezett el az órája. Sőt Jézus a következő elbeszélés szerint e harc során feltárja lényének legmélységesebb titkát, de mint eddig, úgy tanúbizonyságának ez a teljes feltárása sem tudja ellenfeleit meggyőzni. Azok egyre konokabbakká lesznek hitetlenségükben, végül is köveket ragadnak, hogy mintegy ,,népítélet"-ben taszítsák ki maguk közül Jézust. A szakasz két jelenetre oszlik, mindkettő beletartozik még Jézusnak a sátoros ünnepen folytatott vitáiba. Az első, 8, 21—29 Jézus lényének titkát tárja elénk az „én vagyok" titokzatos kifejezésével. A második, 8, 30—59 vitássá teszi ellenfeleinek a jogát Ábrahámhoz, ezzel feltárja hitetlenségük tulajdonképpeni gyökerét: a szakítás Jézus és ellenfelei közt így visszavonhatatlanná, az űr Jézus és a zsidóság közt áthidalhatatlanná lesz. Ekkor ismét azt mondotta nekik: Én elmegyek és ti kerestek majd engem és meg fogtok halni bűnötökben: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Erre a zsidók azt mondották: Tán csak nem öli meg magát, hogy azt mondja: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek?! S mondotta nekik: Ti alulról valók vagytok, én pedig felülről való vagyok. Ti ebből a világból valók vagytok, én nem vagyok ebből a világból való. Ezért mondottam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy „én vagyok", meghaltok bűneitekben. Ekkor így szóltak hozzá: Te kicsoda vagy? Mondotta nekik Jézus: Egyáltalán, — miért is beszélek még veletek! Sok mindent kellene •130