Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus cselekedelei

63 14 15 lfc 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Az evangélista az «akkor» szó színtelen átvezetésével kapcsolja a következő elbeszélést a megelőzőhöz: a pontos történeti körülmények elvesztek, helyettük minden figyelem a kérdésre és Jézus feleletére összpontosul. János tanítványai mesterük halála után is zárt csoportot alkottak (v. ö. Csel 18, 25—26; 19,2) s mivel a farizeusokkal együtt megtartották a külön böjtnapokat, Jézushoz fordultak azzal a kérdéssel, hogy az ő tanítványai miért nem böjtölnek. A kérdés arról tanúskodik, hogy János tanítványai a farizeusokkal együtt várják Isten királyságának a kinyilatkoztatását és erre bűnbánattal készülnek fel. Jézus felelete azt mondja, hogy tanítványai számára a várakozás ideje lejárt és elkövetkezett a beteljesedés. A <-menyegző» képében az Újtestámentom állandóan a messiási üdvkort ábrázolja (v. ö. Mát 22,2—14; 25,1—13: Jel 19,7). A vőlegény Jé/.ns, aki a messiási üdvkort hoz/.a Gyászolhat-e a ?násznép. s kiváltképen a vőlegény legközelebbi barátai a menyegző ideje alatt' A tanítványok, akiket Uruk elhívoll Islen királyságának az üdvösségébe, nem böjtölhetnek, - ameddig a Vőlegény velők van Meri eljön az idő, amikor a Vőlegény elvétetik a tanítványoktól, Jézus szenvedésére és halálára utal! — akkor majd rájuk szakad a höjl»-nek, a gyásznak az ideje. Jézus szava híven fejezi ki a tanítványok gyászát, mielőtt azt a húsvét öröme felváltotta. A következő kettős hasonlat a tanítvány helyzetéi világítja meg. Azok, akiket Uruk az Isten királyságába elhívoll, kegyességüket nem öltöztethetik letünl időknek a formáiba. De Jézus feleletével egyúttal óvja János tanítványait attól, hogy azt. ami az ő tanítványainak királyi szabadsága, vakmerően magukhoz ragadják. Hégi, szakadozó ruhákra nem tanácsos új szövetből való foltokat varrni, sem régi, erősen elhasznált tömlőkbe, ' Palesztinában a bort tömlőkben tartották\ nem szabad új bort tenni. Az új bor tönkreteszi a régi tömlőt, a baj csak nagyobbodik, aki a szabadságot önhatalmúlag magához ragadja, az elvész szabadosságban és elpusztul. 18—26: Jairus leánya és a vérfolyásos asszony; v. ó. Márk 5,21 — 13; I.uk 8, 10—56. Még mikor ezeket mondotta nekik, íme, hozzá lépett egy elöljáró és ezzel a szóval borult le előtte : Az én leányom éppen most halt meg, de jöjj, tedd rá kezedet és élni fog. Erre Jézus felkelt és követte őt tanítványaival együtt. S íme, egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenvedett, hátulról odalépve megérintette ruhájának bojtját. Mert azt mondta magában : Hacsak érintem is ruháját, meggyógyulok. Jézus pedig megfordult és megpillantva ót, így szólt: Bízzál leányom, a te hited mentett meg tégedet! És meggyógyult az asszony attól az órától fogva. Amint pedig megérkezett Jézus az elöljárónak a házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: Távozzatok, mert nem halt meg a leányka, hanem csak aluszik! És kinevették őt. Miután pedig eltávolították a tömeget, bement, megfogta a leányka kezét, és az felkelt. És ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken. Az evangélista a következő kettős elbeszélést, amelyei Márk és Lukác« egészen más összefüggésben közöl, a megelőzővel szoros idői és tartalmi kap-