Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd
25 24 25 volt, de bejárta egész Galileát. -Tanításának», cselekedeteinek lure azonban elterjedt egész Szíriába, (az evangélista itt nyilván a római Syria provincia városaira gondol, amelyekben mindenütt laktak zsidók) s körülte nagy tömegek gyűltek össze nemcsak Galileából, hanem a Dekapolisból, azaz a Jordántól keletre fekvő tíz város vidékéről, továbbá az ország központjából, Jeruzsálemből és annak vidékéről, valamint a Jordánon túl, azaz keletre fekvő Pereából. Ezzel a leírással Máté szemléiteli, hogy Jézus «tanítása», cselekedetei hogyan mozgatták meg az egész zsidóságot. Jézus mindenfelé «tanít», azaz magyarázza, mint az írástudók szokták az ótestámenlomi törvényt és alkalmazza az élet legkülönfélébb körülményeire és helyzeteire. Ennek a tanításnak a helye általában a «zsinagóga», közelebbről a zsinagógában tartani szokott istentisztelet (a heti főistentisztelel szombalon délelőtt volt, de a mellett voltak istentiszteletek az ünnepnapokon és a hétnek második és ötödik! napján). A zsinagógai istentisztelet főtartalma imádság és áldás mellett írásolvasás volt a törvényből és prófétákból, amihez azután írásmagyarázat, «tanítás» csatlakozol!. Az írásolvasásra a zsinagóga elöljárója («rós-ha-knészet», görögül «archisynagogos») jelölt ki egyeseket a jelenlévő gyülekezetből. Innét érthető, hogy Jézus is olvasott az írásból istentiszteleteken és ehhez csatlakozóan tanított is. (v. ö. Luk 4, 16 kk.;. — A zsinagóga Jézus korában a zsidóság vallásos életének egyik központja. Eredete visszanyúlik Esdrás, sőt talán még a babiloni fogság idejére. A jeruzsálemi templom pusztulása után pedig a zsidóság a zsinagóga körül szervezkedett újra s azóta is a zsinagógai istenr tisztelet az egész zsidó vallásos élet központja. De Jézus nemcsak tanít, hanem «hirdet» is és pedig «a Királyság evangéliumát», azaz örömhírét. A «királyság» nemcsak Isten fenyegető ítéletének a prófétálása, mint volt Jánosnál, hanem «evangélium», «örömhír». Ez is mutatja, hogy Jézusban elérkezett az a messiási üdvkor, amelyről már Ezs 41,27; 52,7; 61,1 szólott. Mert a messiási üdvkort éppen az örömhír hirdetése jellemzi. S az evangélium nemcsak prédikálás, ige, hanem igében és cselekedetben megnyilvánuló új életvalóság. Ahol az Isten királyi uralma megvalósul ebben a világban, ott igéjével nemcsak vígasztal, hanem új életet is teremt. Ezért tanúskodik az evangélium arról, hogy Jézus a különféle betegségeket gyógyítja, hogy ahol megjelenik, otl eltűnik a baj, nyomorúság, sőt még a halál is kénytelen visszaadni martalékát. 5—7: A hegyi beszéd ; v. ö. Luk 6, 20—49. Máté Jézus szavait, igéjét, «tanítását» nagyobb, egységes beszédekbe foglalja össze. Öt ilyen «beszédet» lehet nála találni: a hegyi beszédet (5—7), a tanítványok kiküldése alkalmából mondottal (10), a menny királyságáról (13), a tanítványok életfolytatásáról (18) szólót és Jézus búcsúbeszédeit (23—25). Ezeket a beszédeket Máté olyan hagyományanyagból állította össze, amely a másik két szinoptikusnál, különösen Lukácsnál, szétszórtan fordul elő. Hogy Máté Jézus beszédeit, így pl. a hegyi beszédet is olyan igékből állította össze, amelyeket Jézus különböző alkalmakkor mondott, azt nemcsak Luk 6,20—49 szakaszával való összehasonlítás mutatja, hanem magúiknak a beszédeknek a részletes elemzése is. Ha a gyülekezeti hagyomány mindazt, amit a hegyi beszéd közól, Jézus egy egységes beszédeként ismerte volna, Lukács nem törte volna azt részekre. A mellett a hegyi beszéd egyes részei, kimondottan a tanítványokhoz, más részek pedig szélesebb körökhöz, a «nép»-hez szólnak. A hegyi beszéd egységes felépítést mutat. Központi témája a tanítványok űj, a farizeusokénál jobb «igazsága» (5,17—20). Bevezetésül a «makarizmusok»
