Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus fellépése és nyilvános működése
17 közt ki nem lehelte lelkét (v. ö. 27,38; Luk 22,37 és Ezs 53,12). Ennek a hivatásnak a teljesítésével Jézus az Istennek a választottja, az egyetlen, a szeretett Fiú, az a messiási király, akiről már a 2. zsoltár költője prófétai látomással szól. (Az «Isten Fia» név értelméről részletesebben 1. a Függelékben.]. Ezt a kinyilatkoztatást Málé éppen úgy, mini Márk és Lukács abban a formában közli, ahogyan a Jézus korabeli zsidóság az isteni kinyilatkoztatást ismerte, ill. elgondolta. Amióta t. i. Isten megszűnt a próféták által szólni a néphez, csak egyes kivételes esetekben ad kinyilatkoztatást olyanoknak, akik kedvesek előtte. Ilyenkor a mennyben megszólal egy hang, amelynek a visszhangját hallja az, akinek a kinyilatkoztatás szól. Ezért nevezik ezt a kinyilatkoztatást <bath kól»-nak, azaz <visszhang»-nak, «mennyei hang»-nak (szóról szóra: «a hang leánya»). Mindig a titok leple fedi azt, ha Isten egy prófétának kinyilatkoztatja magát. Azáltal, hogy az evangélisták a keresztelés alkalmával adott kinyilatkoztalást a népük körében megszokott formába öltöztetve mondják el, könnyebben érthetővé teszik, hogy miről van szó, de szent tartózkodást tanúsítanak azzal a titokkal szemben, amely minden kinyilatkoztatást és így a Jézusban nyertet is fedi. Ez előtt a titok előtt meg kell hajolnia a bitnek is. A kinyilatkoztatás, amely megjelöli Jézus méltóságát és az úlat, melyen haladnia kell, a keresztelés történetének csak egyik főmozzanata. A másik lőmozzanat, hogy amikor Jézus kijön a vízből, mintegy villámtól meghasadnak az egek és látja alászállni az Isten Leikéi galamb formájában. Amikor Máté ezt a jelenetet úgy írja le, hogy Jézus látta alászállni a Lelket, akkor ezzel azt a benyomást kelti, mintha ill látomásról ^vizió; volna szó. A látomás, mint az isteni kinyilatkoztatás formája és eszköze az Űtestámentomban gyakori a próféták elhivatásának a történeleiben (pl. Ezs 6; vagy egyébként (pl. Ezékielnélj, de nem idegen az Újtestámentomtól sem (,pl. a Jel könyvében, vagy Csel 16,9; 27,23). Jézus történetében ilyen lálomásszerű (vizionárius) élmények azonban ritkák (v. ö. Mát 17,1—8, Luk >10,18; 22, 43—44; s ezeknél is kétséges, hogy valóban víziókra kell-e gondolni. Ilt a keresztelés történetében főként azért bajos vízióról beszélni, mivel nyilván olyan jelenségről van szó, amelyet egyúttal János is lát, holott a látomás csak Jézus személves élménye lehetne. Évszázadok óta, amióta a próféták kora elmúlt, nélkülözte Izráel Isten Lelkének közelségét. Most leszállt a Lélek Jézusra, jelezve, hogy a messiási üdvkor beköszöntött; v. ö. Ez 36,25—27; Jóel 2.28. Ezért Jézus a Messiás, akin «az Ürnak Lelke megnyugoszik« (,Ezs 11,2). Ettől fogva a Messiást hivatásának útján a Lélek vezérli s ez azt jelenti, hogy egész cselekvésével Isten kezében van, akarata Isten akarata, igéje Isten igéje. Márknál könnyen azt a benyomást nyerhetné az olvasó, hogy Jézus életébe a keresztelés alkalmával lépett be a Lélek s hogy azelőtt Jézust semmi sem választolta el egyéb emberektől. Máté azonban éppen úgy, mint Lukács, arról tud, hogy Jézus Isten külön leremlői akaratából született, a «Szentlélektől fogantatott». Ezt teljessé leszi az az elbeszélés, hogy Jézus a keresztelés alkalmával a Szentlelket nyerte. Máté és Lakács szerint a Jézus születéséről és megkereszteltetéséről szóló történetek egy harmonikus egészet alkotnak, mert azl mutatják, hogy Isten azt a Jézust, akit csodálatos teremtői akaratával hívott el a világba, a Krisztus hivatalára hívta el és ezen feladat elvégzésére a l.élek adományával ruházta fel. Az a feltevés, hogy Jézus a keresztelés pillanatában nyert élmény által lett volna a Messiássá, távol áll az evangélistáktól. K*rner: Máté ev*nftlí»* ^D.egyet^ -i I UJ
