Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Függelék - V. Jézus, az Ember Fia
211 a »valaki» értelmében. Hogy azonban a névnek ez az értelmezése teljesen elhibázott, azt könnyen meg lehet állapítani. Jézus nem azt mondotta, hogy az «ember», «valaki» eljön az ég felhőin, bocsáthat meg bűnöket, stb. Éppen így helytelen az a feltevés is, mintha az első keresztyének tulajdonították volna, — első sorban Dán 7,13 nyomán. — Jézusnak ezt a névét s így ők tették volna meg Jézust Messiássá, holott ő maga nem tartott igényt a messiási méltóságra. Ennek a feltevésnek nemcsak az összes evangéliumok egyértelmű hagyománya mond elleni, hanem az Emberfia névvel kapcsolatban az a megfigyelés is, hogy az csak az evangéliumokban fordul elő és pedig csak 'Jézus ajakán, de a gyülekezet szóhasználatában a név teljesen háttérbe szorul. Ha az első gyülekezetek öltöztették volna Jézust a Dán 7-ben található prófécia csillogó ruháiba, akkor éppen fordítva azt kellene várni, hogy a név a gyülekezet szóihasználatában játsszon jelentősebb szerepet. De hogyan kell érteni azt, hogy Jézus önmagát ismételten s mint láttuk, két határozott, egymástól élesen elváló gondolatkörben «az Emberfiá»-nak, ill. pontosabban «az Ember»-nek nevezte? Ha ezt meg akarjuk állapítani, akkor semmi esetre sem szabad az «ember» fogalmából kiindulni, mert különben egészen helytelen feltevésekre jutunk, mint amilyenek a fentebb említett, az «eszményi ember» irányvonalába eső értelmezések. Hanem keresni kell mindenek előtt, hogy Jézus honnét vehette ezt a megjelölést. Már fentebb láttuk, hogy Jézus kétszer is kimondottan idézi Dán 7, 13-at. Dániel próféta ezen a helyen egv látomást ír le. Ebben arról van szó, hogy «az égnek négy szele háborút támaszt a tengeren». A tengerből négy állat száll fel, közülök az első oroszlánhoz, a második medvéhez, a harmadik párduchoz hasonlít, a negyedik pedig egy 'rettenetes és iszonyú és rendkívül erős», de közelebbről meg nem határozott állal, melynek tíz szarva van. Közben királyi székeket hoznak s «az Öreg Korú», kinek ruhája hófehér és fejének haja, mint a tiszta gyapjú, leül tüzes lángú, égő lűzből való kerekeken futó trónusára. Az állatok elveszítik ideig-óráig tartó hatalmukat, majd pedig «az ég felhőivel egy emberfiához, (pontosabban: emberhez^ hasonló jön», aki az «öreg Korú» elé lép s «hatalmat, dicsőséget és birodalmat» kap. «Minden nép, nemzet és nyelv neki szolgála, az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik és az ő. országa meg nem rontatik». — A látomást a próféta úgy magyarázza, hogy a négy állat négy király, ill. négy birodalom. Ezek a földi birodalm'ak azonban elpusztulnak 6 végezetül «a birodalom és a hatalom és az egész ég alatt levő birodalmak nagysága átadatik a Magasságos (Istenei szentjei népének. Az ő országa örökkévaló ország és minden hatalmasság neki szolgál és engedelmeskedik» (Dán 7,1—28). — Az «Emberfiához hasonló» tehát a próféta értelmezése szerint tulajdonképen a «magasságos Isten szentjeinek», azaz a választott népnek a messiási birodalmál jelenti. De a látomás képanyagát a próféta valószínűleg régebbi hagyományból vette át s eredetileg az állatok is királyokat jelképeznek, mint birodalmak megszemélyesítői s mellettük az Emberfia mint a messiási birodalom megszemélyesítője a Messiás. így értelmezték a látomást a zsidó írástudók is. Az Emberfia, ill. pontosabban az 'Ember», azután újra megjelenik az Énók nevét viselő, etiópiai nyelven ránk maradt apokalipszisban, nevezetesen annak ú. n. példázataiban, továbbá az Esdrás nevét viselő apokalipszisban és kimutatható a késői zsidó irodalomban még néhány kevésbbé jelentős helyen is. Énók apokalipszisában Dán 7 víziójának keretei közt tűnik fel az »Emberfia», ill. «Ember», ö a «választott igaz», aki kinyilatkoztatja Istent és ítéletet tart a bűnös világ fölött (Énók 46,1 kk.; 47,3 kk.) s ítélete nyomán