Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Függelék - V. Jézus, az Ember Fia
212 «a szentek és választottak számára» megújhodik a világ Í50, 1 kk.). A világ teremtése előtt teremtetett (48,3) s dicsősége örökkévaló (48. fi\ Az Énók-apokalipszis szerzője számára tehát az általa leírt «Emberi a Messiás, akit a már Dán 7-ben t megtalálható vonásokkal ír le. De a szerző a Dánieltől kölcsönzött képbe belerajzolja, — ha egészen halványan is, — Deuteroezsajás szenvedő «Jahve szolgájá»-nak vonásait is; erre mutat az «igaz» (v. ö. Ezs 53,11) és a «választott* <'v. ö. Ezs 42,1) kifejezés. Hasonló a helyzet IV. Esdrásnál (7,28—29; 13.32), ahol az «Ember» egyenesen ezt a nevet viseli: «az én szolgám». Újabb kutatások valószínűvé telték, hogy a Dán 7-1Ő1 fogva kimutatható és az «Emberfia» néven szereplő apokaliptikus képanyag kölcsönzésképen került Izráelbe s végső fokon az iráni vallásból származik. Úgy látszik, hogy Keleten, nevezetesen Iránban. Szíriában. Mezopotámiában. Kisázsiában széllében vártak egy az Ember -nek nevezeti megváltót, akiről úgy gondolták, hogy szenvedésen keresztül váltja meg az emberiséget. Ahogy a jelenlegi emberriségnek az élén Adáin áll (Ádám is annyit jelent, mint «ember»), úgy áll ez a várt «Ember» egv új, megváltott emberiség élén. Pál apostol is így állítja szembe egymással Ádámot, aki által a bűn behatolt a világba, és Krisztust, aki Isten kegyelmét hozza (Róm 5,12—21), vagy az első és utolsó Ádámot (I. Kor 15, 45—46), vagy az első és második embert T. Kor 15. 17). Éppen ezek a szembeállítások engednek arra következtetni, hogy Pál apostol ismerte Jézusnak azt az igényét, hogy ő az Emberfia». Ha Pál apostol említett helyeinek a világításába helyezzük az eddig elmondottakat, akkor nyilvánvaló, hogy az Emberfia« név tulajdonképeni jelentése, ill. tartalma annyi, inint «az új ember» Jézus ennek a névnek az önmagára alkalmazásával Dán 7, 13-ra ulall. de benne állott abban az áramlatban is, amely kapcsolatba hozta a Dániel-féle * Embert» a Deuteroezsajás által leírt Jahve szolgájáéval (nincs azonban közvetlenül adatunk arra, hogvi Jézus ismerte volna a Kr. e. 2. század végén keletkezett Énók-apokalipszistV Amikor tehát Jézus magát az Emberfiának mondja, akkor avval az igénnyel lép fel, hogy a Dániel által megígért Messiás-Megváltó, aki a megváltás művét életének váltságként odaáldozásával, szenvedésen és halálon keresztül viszi véghez és így hozza meg egy új világkorszak kezdetét, megváltottai számára pedig az örök élet üdvösségét. Az Emberfia név tehát nemcsak hogy nem Jézus rmberi természetét akarja megjelölni, hanem még a messiás-névnél is jóval több, mert Jézus isteni megváltói méltóságát fejezi ki. Az evangéliumokban az Emberfia név érteiméi legjobban a megdicsőülés története (Mát 17,1—8) szemlélteti. Előzőleg Jézus azt mondotta tanítványainak, hogy vannak egyesek közöttük, «akik nem ízlelik meg a halált, mígnem látják majd eljönni az Embernek Fiát királyi hatalmában» (Mát 16,28). Amikor azután Jézus három meghitt tanítványát felviszi magával a megdicsőülés hegyére, lehull róla földi alacsonyságának leple és tanítványai láthatják isteni dicsőségét. Arca ragyog, mint a nap, ruhája pedig fehér, mint a napfény: ez Isten •dicsősége» rajta. Jézus egy új isteni világ létformájában jelenik meg tanítványainak. Az «Isten szeretett Fia» elnyerte az Emberfia méltóságot, Krisztus a halottak feltámadása által megkezdődött és megvalósult új világkorszak zsengéje (I. Kor 15,20). Az elmondottakból megérthetjük azt is, hogyan egyesül az Emberfia névben a fentebb megadott két gondolatkör: a szenvedés útját járó Jahve szolgája és az Isten jobbján isteni méltóságban trónoló Megváltó. A két gondolatkör nem áll egymással ellenlétben, hanem szorosan összetartozik. Mert Jézus a mennyből alászállott Megváltó, aki váltságul adott életével szerez
