Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Függelék - II. Jézus csodáiról
201 rünk-c ez elbeszélések számára s még inkább, hogy Ottó vázlatosan megadott szempontjai alkalmasak-e a helyes nézőpont megtalálására. Természetesen nem szabad annak a lehetőségét kétségbevonni, hogy a Jézus által meggyógyított betegek betegségének pszichogén természetű oka volt. Azonban egyenesen csodálatos «véletlennek» kellene mondani, ha Jézus mindig ilyen betegekkel találkozott volna s ha pl. a leprások sohasem lettek' volna valóban leprások. Mert abban a tekintetben nem lehet kétség, hogy az evangéliumi tudósítás szerint Jézus nemcsak egyes szerencsés esetekben gyógyított meg betegeket, hanem általában isteni hatalommal adta vissza a szerencsétleneknek egészségüket. De még ha feltételezzük ,is, hogy a Jézus által meggyógyítottaknak a betegsége legalább egyes esetekben .pszichogén természetű volt, ez esetben sem lehet félreismerni az óriási különbséget, amely Jézus' gyógyításai és a modern pszichoterápiás eljárások közt van. Amíg a modern pszichoterápia sokszor megállapítja ugyan valamely betegség pszichogén természetét, a gyógyulást sokkal ritkábban tudja elérni és ha igen, úgy rendesen hosszú időre kiterjedő gyógyulási folyamattal kell számolnia. Jézus betegei «azonnal» meggyógyulnak. Hogy ez mit jelent, azt talán legjobban a gutaütött történetével (Mát 9,1—8) lehet szemlélteni. A gutaütöttnél a betegség gyökerét talán valóban lelki természetű okokban kell keresni. Amikor Jézus meggyógyítja őt, először a bűnbocsánat ajándékát adja neki. Ez más szóval azt jelenti, hogy a beteg új viszonyba kerül Istennel. Az Istenhez való viszony pedig létünk alapvető, a szó legszorosabb értelmében vett ekszisztenciális viszonya. Az életnek minden más alapvető viszonylatát is az Istenhez való viszonyunk határozza meg. Nem lehet viszonyunk embertársainkhoz, a világhoz stb. egészséges, ha Istenhez való viszonyunk nem az. Innét érthető, hogy ennek a viszonynak a megromlása nemcsak pl. szeretetlenségben, önzésben, vagv kirívó aszociális magatartásban jelentkezik, hanem a testi életet gyötrő organikus betegségekben is. Amikor Jézus a gutaütöttnek visszaadja a helyes, egészséges viszonytj Istenhez, akkor a végső, ekszisztenciális viszonyát teszi ismét egészségessé s ezzel elhárította a testi élet ,meggyógyulásának a legnagyobb akadályát is. Ezek a megállapítások talán némileg «érthetőbbé» teszik az evangélista által elbeszélt gyógyulást, de mutatják azt is, hogy ez a «magyarázat» még nem sokat jelent. Mert minden azon fordul meg, hogy Jézus betegeinél emberi ekszisz»tenciájuk végső alapjait, Istenhez való viszonyukat gyógyítja meg és mindenek előtt ilyen értelemben teszi őket «egészségesekké». Aki csak egy kicsit is járatos az emberi élet dolgaiban, az tudja, hogy a végső életfeltételeket megváltoztatni egyszerű orvosi behatásokkal csak nagyon nehezen és nagyon ritkán lehet. Kiváltképen meghaladja az emberi erőt Istenhez való alapviszonyunk «meggyógyítása». A jnanapság olyan gyakori neurózisokból könnyen meg lehet állapítani, ,hogy e betegségek végső gyökere a beteg Istenhez való viszonyának megromlásában, megbetegedésében, a bűnnek az egész életet megrontó hatalmában van. Viszont ebből a megállapításból következik, hogy az orvosi tudomány a gyógyulást elérni azért nem tudja, mert a betegnek ezt az alapviszonyát nem tudja «meggyógyítani». Igen tanulságos e tekintetben ilyen szerencsétlen betegek betegségtörténetét tanulmányozni (pl. Künket: Eine Angstneurose und ihre Behandlung, 1931; az itt leírt eset valósággal kiált az orvosi eljárás kimélyítése után, — a keresztyén igazságfölismerés érvényesítése érdekében). A gyógyítási eredmények azonban sokszor nem kizárólag azért kérdésesek, mert a hitetlen orvosok az emberi lét és egészség végső adottságait nem ismerik, ill. félreismerik. Sok esetben hívő keresztyén orvosok munkájától sem lehetne tökéletes eredményt remélni még abban az esetben sem, ha a beteg állapotának helyes felismerése
