Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Függelék - II. Jézus csodáiról

199 tartozotL Éppen ezért nem számol az evangéliumi hagyomány természetével az a feltevés, amely szerint a Jézusról szóló legelső elbeszélésből hiányzott a csoda, s az csak később került abba bele. Lehetetlen a ránk maradt evangéliumi hagyományt megérteni, ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy csak a gyülekezet legendaköltő fantáziája szőtte Jézus feje köré a csodatettek glóriás fényét. Valóban nem is lehet kielégítő módon megmagyarázni, hogyan rakódott volna le Jézus alakja körül a csodákról tudó elbeszélések halmazata, ha az első keresztyének visszaemlékezése e tekintetben teljesen hamis lett volna. Pa

r lesztinában, abban a környezetben, amelyben Jézus élt. a közfelfogás nem kívánta meg a neves tanítóktól a csodát. A zsidó írástudomány visszaemlékezései a legnagyobb hatású és legünnepeltebb írástudókról, a rabbikról nem; őriztek meg olyan elbeszéléseket, amelyek szerint azok csodát tettek volna. Ez mutatja, hogy lehetett valaki ünnepelt tanító, a nélkül hogy csodákat vártak volna tőle. Általában azok a csodás 'jellegű elbeszélések, amelyekkel a zsidó hagyományban erre a korszakra vonatkozólag találkozunk, inkább imák meghallgatása, vagy Isten által adott jelek. Az ilyenektől Jézus csodái teljesen elütnek. De ha a környezet nem adott okot az első keresztyéneknek arra, hogy Jézus személyét csodák legendáival ékesítsék, úgy nem magyarázható a csodás elbeszélések keletkezése az Ötestámentom befolyásából sem. Különösen Strausz Dávid hivatkozott arra, hogy az első keresztyénség Jézus messiásvoltába vetett hitéből kifolyólag aggatta rá a különféle csodás > elbeszéléseket. Szerinte a a őskeresztyénség abban a meggyőződésben élt, hogy Jézus életében beteljesedett minden ótestámentomi ígéret és hogy e meggyőződés alapján fonta körül az első gyülekezet Jézus személyéi olyan csodákkal, amelyekről az Ötestámentom beszélt és amelyekhez hasonlókat a közhiedelem várakozása a Messiástól reméli. Nem lehet ugyan tagadni annak a lehetőségét, hogy az Otestá

1mentom elbeszéléseinek a segítségével itt-ott feltöltötték a gyülekezeti hagyományt. De a csodás elbeszélések keletkezését ez a szempont már csak azért sem érteti meg, mivel a Jézus messiás-voltába ,vetett hit feltétele annak, hogy Jézusra az Ötestámentom ígéreteit vonatkoztassák. Ez a hit pedig máris elválaszthatatlan a csodától. Ehhez járul, hogy az evangéliumi hagyományon az ótestámentomi csodás elbeszélések formáló hatását nem lehet kimutatni. Más irányvonalban, de tulajdonképen rokon szempont segítségül vétele mellett igyekszik az evangéliumi csoda-elbeszélések keletkezését megmagyarázni az a feltevés, hogy az őskeresztyénség a vándorló csodatörténetek motívumait vette át és fűzte hozzá, — megfelelőképen átalakítva. — Jézus személyéhez. Magában véve természetesen nem mondható lehetetlennek, hogy ilyesmi megtörtént. Az is nyilvánvaló, hogy az evangéliumi csoda-elbeszélések felépítésmódja, elbeszélői formája rokonságot mutat olyan csodás jellegű elbeszélésekkel, amelyek részben a rabbinisztikus hagyományban, részben pedig hellenisztikus csodaelbeszelésekben találhatók. Ennek ellenére a vallástörténeti összehasonlítás és a formatörténeti kritika eszközeivel legfeljebb egyik vagy másik elbeszélés «hitelességét» lehet kétségbe vonni. Viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy már vándorló csodatörténeteknek kapcsolatba hozatala Jézus személyével feltételezi az őskeresztyén gyülekezet hitét abban, hogy Jézus vitt véghez csodákat. Az a körülmény, hogy valamely evangéliumi csoda-elbeszélés formai vagy tartalmi szempontból rokonságot mutat más ránk maradt nem-evangéliumi csoda-elbeszéléssel, még nem jogosíl fel arra. hogy . az illető elbeszélés történetiségéi tagadjuk. A döntő szempont az, hogy az illető csodás elbeszélésnek van-e szerves kapcsolata Jézus messiási munkájával, s hogy tükrözi-e Jézus megváltói akaratát. Azért a történeti hitelesség kérdése is attól függ, hogy meg-