Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Függelék - II. Jézus csodáiról

198 gésében nyilatkoznék meg. Erre nézve valóban több példa is hozható fel az ókori népek hagyományaiból. Ennél még fontosabb, hogy Josephus Mózes születésének történetét úgy adja elő, hogy az emlékeztet Máté elbeszélésére. Elbeszélése (Ant. 11,9,2) szerint t. i. az egyik egyiptomi írástudó a fáraónak hírül adja, hogy egy zsidó gyermek fog születni, aki az egyiptomiak uralmát megalázza és a zsidókét gyarapítja. Erre adja ki a fáraó rendeletét, amely szerint minden újszülött zsidó fiúgyermeket a Nílusba kell ölni. Hasonlóról tud a zsidó írástudomány is (Ex R 1,66 d, Billerbeck 1,88. lap). Mivel Mát 2, 20-at az evangélista nyilván II. Móz 4, 19 hatása alatt formálja, nem lehetetlen, hogy az említett rabbinisztikus legenda befolyásolta Máté elbeszéflését. Azonban ez még nem teszi érthetővé a bethlehemi gyermekgyilkosságról szóló elbeszélés és a vele kapcsolatos történetek keletkezését. Arra sem lehet gondolni, hogy az evangélista által idézett ótestámentomi helyek adtak volna alkalmat ez elbeszélések keletkezésére. Éppen úgy nem lehet súlyosabb nyomatékot tulajdonítani az elbeszélés történetisége tekintetében annak, hogy Josephus hallgat a bethlehenuj, gyermekgyilkosságról. Lehetségesnek kell tartani azt, hogy egy ilyen esetnek a híre nem jutott el Josephusig és még ha eljutott is, Josephusnak lehettek okai, hogy azt ne vegye fel munkájába. Ilyen és hasonló megfontolásokkal azonban «bebizonyítani» sem lehet Máté elbeszélésének a hitelességét: minden azon fordul meg, hogy valaki mennyire hajlandó hitelt adni és hűséget tulajdonítani az evangélium elbeszélése mögött rejlő gyülekezeti hagyománynak. A történeti hitelességnél minden esetre fontosabb az, amit Máté mondani akar, hogy t. i. Krisztus története kezdettől fogva mutatja egyfelől a világ gyűlöletét és halálra kereső üldözését, másfelől Isten o,l,tamazó szeretetéi, amellyel még az üldözést is üdvtervének szolgálatába tudja állítani és ebben is megmutatja akaratának örök 'érvényét. II. Jézus csodáiról. Az evangéliumi történettől elválaszthatatlanok azok az elbeszélések, amelyekben arról van szó, hogy Jézus csodát vitt véghez. Jézus csodái azok a cselefkedetei, amelyek a szokásos tapasztalást meghaladó rendkívüliségükkel Istenre utalnak és tanúsítják Isten kegyelmét az ember iránt. Ezért Jézus csodái — ahogy az Ojtestámentom nevezi őket, — «csodálatos cselekedetek» (Mát 21,15; 24,24), «hatalmas cselekedetek», isteni «erőmegnyilatkozások» (Mát 11, 20 kk.), «jelek», t. i. Isten kinyilatkoztatásának a jelei (Mát 12, 38 k), vagy csak egyszerűen «cselekedetek», azaz Jézus messiási cselekedetei (Mát 11,2). Már ezek a nevek is mutatják, hogy a csodák az evangélium szerves tartozékát alkotják. A Jézus által hirdetett evangélium nem pusztára Ige, tanítás, amely megvalósul annak az elfogadásával és az életbe átültetésével. A Keresztelőnek a kétkedő kérdésére, hogy vájjon Jézus-e az eljövendő, Jézus cselekedeteire utal és Ezsajás próféta szavára hivatkozva feleli, hogy vakok látnak, sánták járnak, bélpoklosok megtisztulnak, siketek hallanak, halottak feltámadnak és szegényeknek az evangélium prédikáltatik. CM át 11,2—6). Hasonlóan hivatkozik Jézus a «jelek»-re, amelyeket véghezvitt, a Korázin és Bétsaida ellen mondott igékben (Mát 11,21). Ha Jézus nem gyógyított volna meg ördöngösöket, érthetetlen volna a Belzebullal való szövetkezésnek a vádja és Jézus felelete (Mát 12,24—28). Ha Jézus nem vitt volna véghez csodálatod gyógyításokat — és pedig éppen szombatnapon, — ugyancsak érthetetlen volna a farizeusokká', támadt összeütközés egyik legfontosabb vitapontja, t. i. a szombatnap megszentelésének a kérdése (v. ö. Márk 1,21—28; 3,1—6 stb.). Mindlez mutatja, hogy a Jézusról szóló hagyományhoz a csoda kezdettől fogva hozzá-