Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus szenvedése és halála
183 65 66 67 68 69- 75 58 27,1 2 isteni méltóságát, ill. hatalmát csak úgy tudta elgondolni, hogy az mindenek előtt a földi viszonyok átalakításában s kiváltképen a zsidó nép elnyomott sorsának a megszüntetésében nyilatkozik meg. Jézus ellenben arra tart igényt, hogy mint alacsony sorsban élő, a szenvedés és halál útján járó «Ember», az Istennek jobbjára ültetett «Dávid ura» (Zsolt 110). Jézus azt mondja, hogy ez az igénye «mostantól fogva» valósul meg. Az evangélista Jézus szavát nem közölte volna ebben a formában, ha nem lelt volna azon a meggyőződésen, hogy az máris beteljesedett. Ebből következik, hogy Dániel próféciájának a megvalósulását nem kapcsolta össze Jézus diadalmas ítéletre jövetelével. Hogy hogyan értette az evangélista Jézus szavát, -nem egészen világos. Több érv szól a mellett, hogy az Emberfia isteni hatalmának megnyilatkozását a Szentlélek munkájában ismerte fel. A főpap Jézus szavainak a hallalára azonnal leszögezi az eredményt: Jézas istenkáromlást szólott, azért mély gyásza jeléül megszaggatja ruháját. Zsidó szokás szerinl annak, aki istenkáromlást hall, gyásza, szomorúsága jéléúl meg kell szaggatnia ruháját. «Istenkáromlás»-nak a zsidó írástudomány azt minősíti, ha «valaki kezével Istenhez nyúl», azaz a határt Isten és ember közt lerombolja, magát Istenné teszi. Ilyen értelemben Jézus szavai nyilván istenkáromlásnak minősülnek mindenkinek a szemében, aki azokat hitetlenül fogadja. Maga az a tény, hogy Jézus magái Messiásnak mondotta, természe>tesen nem mondható még istenkáromlásnak. Az istenkáromlást halállal büntették. Így mondják ki Jézusról is, hogy méltó a halálra. Ez, .mint fente;bb láttuk, talán nem forma szerinti ítélethozatal, hanem csak a tárgyi tényálladék megállapítása. A szinedrium tagjainak a gyűlölete s megvetése most durva bántalmazásban tör ki s nem ismer határt. Kegyetlen gúnnyal hívják fel Jézust prófétálásra, hogy így is meghazudtolják messiási igényét. A szinedrium előtti kihallgatás elbeszélésével elválaszthatatlan kapcsolatban van a történet, mely arról szól. hogy Péter megtagadta Urát. Péter messziről követte a csapatot, mely a fogoly Jézust vitte, s a szolgákkal együtt bemegy a főpapi palota udvarába. Itt találkozik egy cselédlánnyal, aki valami módon ráismer. Végezetül a «beszédjén» is felismerik őt (talán a jeruzsálemitől eltérő galileai nyelvjárásra kell gondolni). Pétert nem üldözik, tagadása ulán is bántatlanul távozik el: egy szó, egy tekintet elég ahhoz, hogy megtagadja Urát Az első gyülekezet e Péterre rendkívül fájdalmas történet megőrzésével rámutat arra, hogy milyen pontosan beteljesedett Jézus jövendölése. Az elbeszélés külön is figyelmeztet arra, hogy Péter apostol akkor jutott a tudatára annak, mit cselekedett, mikor eszébe jutott Jézus szava. Jézus igéjéből ismeri meg a tanítvány saját bűnös életét. 2*7, 1—2: A szinedrium ülése; v. ö. Márk 15,1; Luk 22,66; 23,1. Virradatkor az összes papifejedelmek s a nép vénei azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy őt megölik. Erre megkötözve elvezették őt s átadták Pilátusnak, a helytartónak. Valószínűleg a szinedrium e második, virradatkor tartott ülése volt, mint fentebb láttuk (v. ö. 26, 57; 181. lap!), a tulajdonképeni s végérvényes döntés Jézus sorsa felett. A döntés Jézus újabb kihallgatása nélkül történik meg s úgy szól, hogy Jézust «megölik», azaz Pilátus hatalmába adják, hogy ö mondja ki felette a halálos ítéletet és azután a saját hatáskörében hajtsa azt végre.
