Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus szenvedése és halála

182 59 60 60, 61 62 63 64 végrehajtani, amit megerősíteni látszik a zsidó hagyomány egy híradása is, mely szerint a szinedrium 40 évvel Jeruzsálem .pusztulása clőtl elvesztette azt a jogot, hogy élet és halál fölölt ítélkezzék. Ennek ellenére nem lehetetlen, hogy a zsidó nép legfőbb kormányzó testülete egyes esetekben halálos ítéletet iá hozott, így pl. István vértanúnak (Csel 6,12—7, 60), vagy az «igazságos» Jakabnak, Jézus testvérének s néhány társának megkövezése (v. ö. Josephus Ant 20,9,1) esetében. Azért nem lehetetlen, hogy a szinedrium Jézus esetében óvakodott a halálos ítéletet forma szerint is kimondani s inkább átadta foglyát Pilátusnak, a római helytartónak, hogy ő hozza meg a halálos ítéletet. Ez esetben t. i. Jézusnak a keresztfán kellett végeznie életét s így azoknak a sorába került, akik V. Móz ,21,23 értelmében «átkozottak» (v. ö. Gal 3,13). Ez pedig, — emberi okoskodásuk szerint, — Jézus messiási igényét is szükségképen lehetetlenné tette volna. Ez a feltevés nem áll ellentétbe^ evangéliumaink elbeszélésével. Hiszen ezek Jézus elítéltetésének elbeszélés sével sem akarnak történeti tudósítást adni, hanem a keresztyén gyülekezetnek a megváltás történetét mondják el. Amit elmondanak, feltárja a gyűlöletnek minden ellenállási legázoló erejét, mely a zsidó nép vezéreit Jézussal szemben eltöltötte. Az evangélisták Jézus elítéltetésének a történetét természetszerűleg keresztyén nézőpontból mondják el. így elbeszélésük abból indul ki, hogy a szinedrium «hamis tanú»-kat keresett, azaz olyanokat, akik Jézusnak valamely, a törvénybe ütköző nyilatkozatát tanúsítják. Ilyeneket azonban nem találtak, jóllehet «sok hamis tanú» állott elő. A szinedrium tehát a törvényes eljárásnak legalább a látszatát igyekezik fenntartani. A zsidó törvénykezés majdnem teljesen a tanúk vallomására voll felépítve s valamely vád igazolásához két tanúnak pontosan egybehangzó vallomását követelte meg. Úgy látszik, hogy a szinedrium a vallomásoknak éppen ezt az egybehangzását nem tudta elérni. Végezetül azután jelentkezett két tanú, akik szerint Jézus azt állította, hogy a templomot le tudja rombolni s három nap alatt újra építeni. Jézus e szavát az első három evangélista egyáltalán nem, Ján 2, 19 pedig Jézus «testének templomá»-ra vonatkoztatva közli. De tud róla Lukács is, amennyiben Csel 6,14-ben István vértanú hivatkozik arra, hogy «a názáreti Jézus ezt a helyet (azaz a templomot) lerombolja s megváltoztatja a szokásokat, melyeket Mózes hagyott ránk (t. i. Izráelre)». Nincs jogunk kétségbe vonni tehát, hogy volt Jézusnak egy szava, melyben a templom lerombolásáról szólt. Amint továbbá különösen Csel 6, 14 mutatja, annak messiási vonatkozása van. A templom megújhodása már Ez 40—18 s azután kivált a zsidó apokaliptika reménysége szerint a messiási korban következik be. A két «hamis» tanú vallomása tehál Jézus messiási igénye körül mozog. Amint azonban a templom megtisztítása kapcsán a szinedrium nem ludja rávenni Jézust messiási igényének nyilt kifejezésére (v. ö. 21,23—27; 1. 142. lap!), úgy most sem: Jézus hallgat. Erre a főpap veti fel a nyilt kérdést. Eskü alatt kér feleletet Jézustól arra nézve, hogy ő-e «Krisztus, az Isten Fia». A kérdés fogalmazása azt mondja, hogy a messiási igény jogalapja az istenfiúi méltóságban van. Jézus nem felel ugyan nyilt igennel, de eskünek számító válaszában: «Te mondtad!» megerősíti a főpap kérdését s ehhez hozzáteszi messiási igényének pontosabb körvonalazását, melyet a 110. zsoltár és Dán 7, 13 szavaiba öltöztet. Az Emberfia (v. ö. a Függeléket!), akiről Dániel próféta szólt látomásaiban s akit az ég felhőin eljönni látott, az «mostantól fogva» majd a «Hatalomnak (azaz Istennek) a jobbján ül», vagyis isteni méltósága 'láthatóvá lesz. Jézus messiási igényében minden hangsúly az Emberfia isteni méltóságáln van. Ez nyilt szakítás a késői zsidóság messiási váradalmaival. Mert a zsidóság a Messiás