Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus szenvedése és halála
171 40 26, 1 2 3 4 5 1, 2 3 4 5 úgy tekinteni, mintha őérette cselekedték volna, azonban éppen azt nem kívánja, hogy tudatosan Jézusért vagy Jézus nevében cselekedjék» (Weiss János). Ha ez az értelmezés helyes volna, nem lehetne megérteni, miért beszél Jézus az irgalmasság őrajta véghezvitt cselekedeteiről. E magyarázat szerint Jézusnak tulajdonképen csak azt kellett volna mondani, hogy az Atya áldottai azok, akik embertársukkal irgalmasságot cselekedtek. Jézus azonban azt mondja, hogy az Atya áldottai azok, akik ővele cselekedtek irgalmasságot. Jézussal irgalmasságot cselekedni azonban csak úgy lehet, ha valaki segítő szeretettel felkarolja «az ő legkisebbik testvérei egyiké»-nek ügyét. Jézus csak azt a kegyességet fogadja el igaznak, amely Istent és Krisztusát a felebarátján teljesített megsegítő szolgálattal szereti. E szolgálat nélkül minden Isteji iránti szeretet üres szó. Ezt az evangéliumi alapigazságot fejezi ki Jézus képies beszéde is. Amikor a Krisztus eljön ítéletre, híveinek seregénél ezt a hitből fakadó, az Úr legkisebb testvéreinek ügyét tettekkel felkaroló, önmagát odaáldozó szeretetet keresi. Jézus szenvedése és halála. 26, 1—27, 66. 26, 1—5 A szenvedéstörténet bevezetése; v. ö Márk 14, 1—2; Luk 22, 1—2. Mikor Jézus befejezte mind e beszédeket, így szólt tanítványaihoz: Tudjátok, hogy két nap múlva lesz húsvét ünnepe s az Embernek Fiát kiszolgáltatják, hogy keresztre feszíttessék. Akkor összegyülekeztek a papifejedelmek s a nép vénei a főpap palotájában, akit Kajafásnak hívtak és megállapodtak abban, hogy Jézust csellel hatalmukba kerítik és megölik. Mert azt mondták: Csak az ünnepen ne, nehogy zavargás legyen a nép között! Az evangélista a szenvedéstörténetet Jézus szavával vezeti be. Krisztus közvetlenül küszöbön álló halálát jövendöli meg. «Két nap múlva» lesz a húsvét ünnepe. Ezt a meghatározási valószínűleg úgv kell érteni, hogy Jézus szavától számítva már csak egy nap van közben addig, amikor megáldozzák a húsvéti bárányt. A «húsvét» szóval az Ótestámentomban «peszach»nak nevezett ünnepet jelöljük meg, melyet Jézus korában arám nyelven «paszcha»-nak mondottak. A húsvét vagy «páska» ünnepet a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtölte éjjelén, azaz niszán hónap 14.-ének estéjén, a 15.-re virradó éjtszakán ünnepelték páSkavacsora keretében. Niszán 15—21. ünnepelték a kovásztalan kenyerek ünnepét. Niszán 14.-én délelőtt megtisztították a házakat minden kovásztól és kovászos ételtől, délután áldozták meg a templomban a páskabárányt és este közös lakoma keretében költötték azt el. Az ünnepélyes lakomán, melynek rendje, ételei és az ürítendő kelyhek száma pontosan meg volt állapítva, az Egyiptomból történt kiszabadulásról emlékeztek meg. Máté elbeszélése szerint — talán ugyancsak a jelzett időben — a «papifejedelmek és a nép vénei», azaz a ¡szinedrium ülést tartott a főpapnak, Kajafásnak a házában, ahol határozatba ment, hogy Jézust megölik. De híveitől, ill. a nép hozzá ragaszkodó tömegeitől való félelmükben nem mertek vele szemben nyíltan fellépni hanem csellel akarták hatalmukba keríteni s «nem az ünnepen», hanem nyilván az ünnep eltelte után, mikor a tömegek eloszlottak s eltávoztak Jeruzsálemből, szándékoztak tervüket végrehajtani. Ezt a
