Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus Jeruzsálemben

140 1 1 1 1 13 prófétai hatalommal megtisztítsa az istentiszteleti szolgálatot a reá tapadó ümberi bűntől, önzéstől és haszonleséstől. A jeruzsálemi templom a Sión hegyén épült. Eredetileg Salamon építette, majd pedig a babiloni fogságból való visszatérése után Zorobábel újította meg. Kr. e. 20 táján Heródes megkezdette a templom nagyszabású újjáépítését, mely Jézus idejében még javában folyt s csak kevéssel a templom végleges pusz^tulása (Kr. u. 70) előtt fejeződött be. Heródes nagyszabású támasztó falak emelésével a (templomteret a réginek kb. kétszeresére nagyította meg s arra törekedett, hogy az új építkezéssel a o"égi templomot dísz és pompa tekintetében messze felülmúlja. 'A templomhegyen az épületeknek és udvaroknak hosszú sora volt, melyeknek középpontjában a tulajdonképpeni templom, a szentély állott. Ennek szépségét és pompáját Josephus, a zsidó történetíró azzal jellemzi, hogy «erős fehér márványtömbökből épült, amelyek kb. 25 rőf (azaz 12.25 m) hosszúak, 8 rőf (azaz 3.92 m) magasak és 12 rőf (azaz 5.88 'm) szélesek voltak» (Ant. XV, 11,3). A szentély az előcsarnokon kívül két helyiséget foglalt magáiban a szenthelyet, ahol a szent kenyerek asztala, a hétágú gyertyatartó, valamint a füstölő áldozatok oltára állott. Mint az előcsarnokba, ide is csak a papok léphettek be. A belső helyiség volt a szentek szentje. Itt állott Salamon, templomában a frigyláda, de már a Zorobábel által épített templomban, s így Jézus idején ,is egészen üres volt. A szentek szentjébe a főpap is évenként csak egyszer, a nagy engesztelő napon léphetett be. A szenthelynek és a szentek szentjének atbejáratát díszes szőnyegfüggöny födte el. (11 Móz 26,31 v. ö. Mát 27,51). A templomépület körül különféle udvarok terültek el. Közvetlenül a szentély körüli udvaron volt a nagy égő-áldozati oltár s az áldozati állalok levágására szolgáló hely, ezen túl a férfiak, majd még jobban kívül az asszonyok udvara következett. Mindezekbe az udvarokba csak zsidók léphettek be s azokat a külső udvartól fal választotta el, melynek belső oldalán oszlopcsarnokok futottak. Itt voltak elhelyezve a trombitaalakúra megépített perselyek. Róluk nyerte aziegész csarnok a «kincstár» nevet (v ö. Márk 12, 11; Ján 8,20). A külső udvar a pogányok udvara volt, mivel ide pogányok is beléphettek. Ezt is oszlopcsarnokok sora 'fogta körül, melyek közül a keleti oldalon fekvőt nevezlék «Salamon'csarnoka»-nak (Ján 10,23; Csel 3,11; 5.12). Itt helyezte el a templom elöljárósága a vásártereket, amelyeket a sok idegen kedvéért és kényelmére rendeztek be. Akik áldozatot akartak bemutatni, itt megfelelő, hibátlan áldozati állatokat ivásárolhattak. Akik a templomadót akarták leróni, itt átválthatták pénzüket az előírt óhéber vagy tiruszi pénznemekre (v. ö. 120. lap!). Hogy milyen nagyarányú lehetett ez a «vására • a templom falai közt, azt mutatja, hogy (amikor a lemplomhegv Pompejus, ¡11. Titus idjén ostrom alatt állott, a templom elöljárósága hónapokon keresztül tudta biztosítani az előírt napi 'égő áldozatok zavartalan bemutatását. Jézus ettől a vásártól tisztítja meg az istentiszteletet, amikor az árusokat és a (vásárlókat elűzi, asztalaikat felforgatja. Cselekedetét egy prófétai igével okolja meg és igazolja. E szerint a templomnak 'imádság házá»-nak kell lennie, ahol az Istenhez folyamodó alázatos, bűnbánó imádság van a központban. Ezzel szemben a nép, ill. annak vezetői a templomot -'latrok barlangjává» tették. A kifejezés azt imondja, hogy a zsidóság a templomban nem bűneitől megszabadulni törekszik, iazokra nem bocsánatot keres, hanem inkább bűneire védelmet, oltalmat igyekszik nyerni, mint ahogy a latroknak is a barlang a búvóhelyük. Jézus tehát az ellen tiltakozik, hogy aki áldozatot visz Isten elé, áldozata fejében bűnbánat nélkül is bocsánatot, oltalmai és segítséget remél Istentől. A mellett a templom falai közt űzött vásár az istentiszteletet hasznothajló üzletté telte a nép vezetősége számára s így az istentiszteletet kiforgatta eredeti értelméből.