Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Bevezetés

XII «tanításá»-ból csak nagyon keveset foglal magában Ehhez járul, hogy Máté evangéliumának alább vázolandó sajátos jellege nem teszi valószínűvé, hogy az jelenlegi formájában görögül beszélő pogány-keresztyének közi keletkezett volna. Mátéról magáról az óegyházi hagyomány alig lud érdemleges dolgot azon kívül, amit az Üjtestámentom s • pontosabban Máté evangéliuma elmond, hogy t. i. Jézus vámszedői hivatásából hívta őt el tanítványává a tizenkettő között (v. ö. Mát 9,9; 10,3). Már e miatt sem valószínű, hogy az óegyházi hagyomány neki, a különben ismeretlen apostolnak alaptalanul tulajdonított volna egy olyan fontos iratot, mint amilyen az első evangélium. Igaz,

1 hogy vannak evangéliumában olyan mozzanatok, amelyek látszólag ellentmondanak annak a feltevésnek, hogy apostoltól. Jézus történetének szemtanújától származik. Egyebek közt különösen arra lehet hivatkozni, hogy az elbeszélt történeteknél sokszor hiányzik a szemléletesség, melyet 'szemtanúnál természetesnek tartanánk (Márknak az elbeszélései sokkal elevenebbek, szemléletesebbek, jóllehet nem volt szemtanú!), továbbá, hogy Jézus egyes mondásait kétszer közli, mint a botránkozásról í5, 29—30 és 18,8—9). a házassági elválásról (5,32 és 10,91. az imádság meghallgatásáról (7,8 és 21,22). a kereszthordozásról és az élei elvesztéséről (10.38 -39 és 16,24—25), a Jónásjelről (12,39 és 16,4). végül pedig a hegyekel megmozgató hitről (17,20 és 21,21). Ezek az ú. n ídubletták» azt a benyomást keltik, mintha a szerző két forrásiratban találta volna meg és mindegyikből felvette volna őket. Azonban hamis modern szempontokat alkalmazunk, ha azt gondoljuk, hogv egy evangélista, ha apostol volt is, iratának összeállításánál úgy járt el, mint ahogyan a modern írók eljárnak, ha személyes visszaemlékezéseket írnak le. Máté nem Jézus életét akarla megírni és pedig úgy, hogy munkáját személyes visszaemlékezésére építse fel. Az evangélium szövegének a tanulmányozásánál, elejétől végig (v. ö. különösen 2 ,185. és 188. lap) állandóan meg lehet figyelni, hogy a szerzőt nem a történetíró szempontjai vezetik munkájánál, hanem az a törekvés, hogv a gyülekezetnek szolgáljon. A gyülekezetnek pedig az evangélista úgy szolgál, ha a Jézusra vonatkozó s a gyülekezet építése szempontjából fontos hagyományt úgy foglalja össze, 'hogy abból világosan emelkedjen ki Jézusnak, az Isten állal küldött Krisztusnak a képe. De ezzel már át is tértünk 3. Máté euanr/éliuma sajátos jellegére. Az evangélista — mint azt iratának a bevezető szavai is bejelentik, — Jézusról úgy ír. mini «Dávid fiáról» és «Ábrahám fiáról» (1,1). Az első név azt jelenti, hogy Jézus a mei/i</érl Messiás. A második pedig, hogy messiási életfeladatát mini népének hű fia vitte véghez. Jézus «Izráel királya» (v. ö. 21,5; 27,11.29.37.42 . Mindkét név figyelmeztet arra, hogy Jézusban teljesedtek be Isten Dávidnak és Ábrahámnak adoll ígéretei. Jézus tehát a kinyilatkoztatásnak abban a rendjében áll, amely az Ötestámentomban szól hozzánk. Az evangélista pedig azt mondja, hogy Jézusban jut el teljes kifejléséhez és zárul le Isten kinyilatkoztatása. Ez más szóval azt jelenti, hogy Isten Jézusban kínálja fel népének, az igaz Izráelnek az örök élet üdvösségét. Már sokszor megfigyelték, hogy az evangélista szövegén végig vonul ez a kifejezés: «Ez azért történt, hogy beteljesedjék...», azután egy ótestámentomi íráshely következik, amely mintegy igazolja Jézus cselekedeteit, vagy pedig azt, ami vele történt. Ezek az ú. n »reflexiós idézetek» mindig az evangéliumi történet legfontosabb csomópontjain lépnek fel, -v. ö. 1.23; 2.6. 15.18 23: 4,15-16; 8,17: 12.18-21; 13,35; 21.5.7; 27,9. Az ótestámentomi hivatkozások annak igazolására szolgálnak, hogy Jézus a megígért Messiás és