Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)

II. „A lélek halhatatlansága."

25 Jézusnak e szavára is. Hogy az, amit Jézus evvel az igével mondott, milyen módozatok közt valósult meg, az Krisztus titka, bízzuk azt örá és ne profanizáljuk emberi spekulációval. Külön is utalnom kell itt arra, hogy a Harmati által közölt Schlatteridézetek sem szólnak arról, hogy Jézusnak és a latornak a „halhatatlan lelke" szállott fel a paradicsomba, tehát Schlatter egyáltalán nem bizonyítja azt, amit Harmati vele mondatni akar. Maga Harmati is ebben az összefüggésben többször egyszerűen azt mondja, hogy e hely a lélek halál utáni életéről tanúskodik. Harmati egyszerűen összekeveri a halál utáni életnek a gondolatát a lélek halhatatlanságának a képzetével, holott a kettő két különböző dolog. „Krisztusnál lenni." Hasonlót kell mondani pl. Pál apostolnak a Fii 1, 21—24-ben foglalt szavaira is. „Krisztusnál lenni" egészen más, mint a lélek „halhatatlansága", sőt több, mint „a lélek halál utáni élete", melyről Harmati ebben az összefüggésben beszél (30. lap). Amit Pál apostol II. Kor. 5, 1—10 sokat vitatott mondataival mond, az is csak ebben az összefüggésben érthető. Nyilvánvaló, hogy az apostol itt képies kifejezéseket használ. Ez magában véve is lehetetlenné teszi, hogy a képies kifejezésekből olyat olvassunk le, ami túlmegy a kifejezéseken. De nyilvánvaló az is, hogy az apostol itt sem érvel annak a görög antropologiának az alapján, mely az embert két egymástól független szubsztanciából állónak gondolja. A „földi sátorház" nem azonos a „test"-tel és a „nem kézzel csinált, örökkévaló ház" nem azonos a szubsztancia értelmében vett lélekkel. Hiszen az „örökkévaló ház"-at az apostol nemcsak „menynyei"-nek mondja, hanem „mennyben levő"-nek is. A 4. vs. kifejezése emlékeztet ugyan a platonikus dualizmusra: „e sátorban... sóhajtozunk megterheltetvén", de csak addig, amíg azt tételezzük fel, hogy e sóhajtozás oka a gyarlóság és tökéletlenség. Pál apostolnál azonban e sóhajtozásnak nem testünk gyarlósága az oka, hanem az, hogy „távol vagyunk az Ürtól", mert az apostol számára „Krisztusnál lenni" „sokkal jobb" (Fii. 1, 23). A sóhajtozás oka tehát nem a test, mint olyan, nem a múlandóság, hanem az, ami Krisztustól elválaszt, t. i. a bűn. Ez azután érthetővé teszi a következőket (v. ö. kül. 10. vs-et!) s az egész szakaszt. Sőt, az apostol arról beszél, hogy „nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó, elnyelje azt (t. halandó létformánkat) az élet." Ez egyenesen ellenemond a görög gondolkodásnak, nevezetesen a lélek halhatatlanságára vonatkozó tanításnak. Hiszen ez utóbbi éppen az ellenkezőjét kívánja annak, amit Pál apostol mond, t. i. hogy a halhatatlan lélek igenis szabaduljon ki a test „börtöné"-ből. De úgy gondolom, elég ebből. Csak félreértések elkerülése végett teszem hozzá: az Újszövetség nem beszél a lélek halhatatlanságáról, sőt —- valószínűleg szándékosan — kerüli a „halhatatlan lélek" kifejezést. Azonban ez nem jelenti azt, hogy az Újszövetség nem tud halál utáni" életről. Ellenkezőleg. Azonban az Újszövetség „életnek" a szó tulajdonképeni értelmében azt mondja, amit mint örök életet Istentől nyerünk ajándékba. Az Újszövetség arról is tanúskodik, hogy ezt az életet Krisztus által már most, ebben a földi létformában is elnyerjük (Gal. 2, 20; Ján. 5, 24), de végleges, kísértésektől mentes és bűnöktől megváltott tökéletességét csak a feltámadásban érjük el. Ez azonban azokra vonatkozik, akik Krisz-