Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)
II. „A lélek halhatatlansága."
26 tusban hisznek és Krisztusban, a Szentlélek által élnek, 1 9) de nem terjeszthető ki mindenkire, „az ember"-re. Hangsúlyozni kell a félreértések elkerülése végett, hogy amint az Üjszövetség szerint nem lehet tagadásba vennünk a halál utáni létet, úgy tartózkodnunk kell annak a kiszínezésétől. Tartózkodnunk kell a Szentírás képes fordulatainak (pl. a gazdagról és Lázárról szóló példázatnak) a kiszínezésétől Bízzuk a halál utáni lét titkát Istenre addig, ameddig majd tökéletesen, „színről-színre" ismerünk meg. Hogyan értsük Luther nyilatkozatait? 7. Amint már fentebb említettük, az egyházi tanításban már a Kr. u. 2. század folyamán kapcsolatba hozták a Biblia feltámadáshitét a lélek halhatatlanságáról szóló tanítással. Ennek a tanításnak a befogadása is hozzájárult egyebek közt az újszövetségi eszkatológikus reménység, kiváltképen pedig a feltámadáshit elszíntelenedéséhez, sőt semlegesítéséhez. Viszont meg kell állapítanunk azt is, hogy a lélek halhatatlanságának a fogalma is megváltozott a keresztyén egyház körében. Ellentéte az ítélet és feltámadás képzetköreivel letompult és inkább a halál utáni létnek a megjelölésévé lett, mindig annak a fenntartásával, hogy a „halhatatlan lélek" is ítélet alá kerül, sőt nem mentesül — adott esetben — a kárhozat és a második, „örök" halál alól sem. Ennek a ténynek a világításában kell megítélni egyebek közt Luther nyilatkozatait is. Luther nagyon tisztában volt azzal, hogy mit mond az Üjszövetség az ítéletről, feltámadásról és örök életről. Nagyon jól tudta azt is, hogy az Üjszövetség feltámadás-hite más valami, mint a lélek halhatatlanságának görög képzete. Ezt világosan ki is fejezte az élete utolsó évtizedében tartott s alkalmilag Harmati által is idézett Genesis-előadásában: „A filozófusok közt a legkiválóbbak úgy gondolták, hogy a halál eloldja és kiszabadítja a lelket a testből: miután pedig testének lakásából eltávozott, az istenek társaságához csatlakozik és szabad mindenféle testi sanyarúságtól. Ilyen halhatatlanságról a filozófusok álmodoztak, jóllehet azt kielégítően sem megalapozni, sem megvédeni nem tudták. A Szentírás ellenben egészen másként, t. i. feltámadásról és örökéletről tanít és ennek reménységét oly módon tárja fel előttünk, hogy abban nem kételkedhel e) Harmati „értekezésének" egyik alapvető hibája egyebek közt az is, hogy a Krisztus által nyújtott örök életet állandóan összekeveri a halhatatlansággal és a halál utáni élettel. Ha az Üjszövetség arról szól, hogy a Krisztusban elhaltak élnek, akkor ez éppen a Krisztusban elhaltakra áll, de nem vonatkozik általában az emberre és még kevésbbé bizonyítja a lélek halhatatlanságát. Mert ez az utóbbi éppen azt mondja, hogy a léleknek önmagában, tehát Krisztustól függetlenül van élete, ill. halhatatlansága. Még ha pl. egyébként helyes is volna I. Pét. 3, 18—19 értelmezése Harmatinál (33—34. lap), a következtetés: „az elporladt test (sarx) után egy öntudatos személyiség: a lélek (pneuma) marad vissza, aki mint önálló lény életét tovább folytatja" akkor is helytelen volna, mivel a szóban forgó hely nem vonatkozik az emberre általában, még csak nem is a hívő keresztyénre, hanem Krisztusra. A hely értelmezésére egyébként v. ö. a fentebb elmondottakat
