Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)
II. „A lélek halhatatlansága."
14 azonban, hogy a halhatatlanságot tartalmilag azonosították a bibliai értelemben vett örök élettel s hogy az újszövetségi eszkatológiának, nevezetesen a test feltámadásának a hirdetését egyszerűen folytatták, noha az — mint alább látni fogjuk — lényege szerint ellentétben van a lélek halhatatlanságának a képzetével. A platonikus gondolkodással beözönlött az egyházba mindaz, ami a lélek halhatatlanságának a tanításához hozzátartozik. A lélek most az ember „nemesebb", „isteni" része, melynek révén az ember két világnak a tagja, a természet földi világának és az Isten mennyei világának. Mivel pedig a test lényünk gyarló, — sőt most már a platonizmus hatása alatt: „bűnös" — része, azért a keresztyén erkölcsiség alapszempontjává az aszkézis lesz, az a törekvés, mely a test indulatainak és ösztöneinek az elnyomása, megöldöklése árán keresi az utat Istenhez. Piatonnái — mint láttuk — kapcsolatban van a lélek halhatatlanságáról szóló tanítás avval a hittel, hogy a lélek előzetesen elkövetett vétkei miatt kénytelen, testbe költözni és halála után lakol a testben elkövetett gonoszságokért, míg azoknak salakjától megtisztul. Ennek a platonizmusnak a hatása alatt a lélek halhatatlanságának a tanítása egyúttal új tápot ad, szilárdan megalapozza az egyházban a cselekedeteink, erkölcsiségünk alapján leendő megigazulásnak a képzetét, sőt a halálon túl leendő tisztulásról, vele együtt a tisztító tűzről szóló tanítást is. A lélek, mint szubsztancia, c) Platón és Aristoteles lélek-fogalmának a vizsgálata mutatja, hogy náluk még hiányzik az a későbbi, nevezetesen középkori lélek-fogalom, mely a lelket a testtől függetlenül létező önálló szubsztanciának minősíti s amely a keresztyén teológia-történetben is olyan nagyjelentőségű lett. Ez a lélek-fogalom nemcsak a két legnagyobb ókori filozófusnál hiányzik, hanem általában az ókori filozófiában (aminthogy hiányzik a Bibliából is). Csak Nyssa-i Gergelynél tűnik fel, mikor részben Plafonhoz kapcsolódva mondja: a lélek egyszerű, nem összetett, anyagtalan szubsztancia. Hasonlóan mondja nem sokkal utóbb Augustinus, hogy a lélek „substancia spirituális", az egész testben egységesen munkálkodó, jelenlevő nem-testi, feloldhatatlan adottság. A lélek teszi a testet testté. Ez a lélek-fogalom megy azután át a középkori skolasztikába, de úgy, hogy erősen vegyül platonikus és· aristotelesi elemekkel. A lélek — mondja Aquinoi Tamás — „princípium vitae", ezért nem test, hanem a testnek az „actus"-a (Summa theol. I, 75, 1), vagy „forma sive substantia simplex" (C. gentiles II, 65; 72). Mivel a lélek „önmagában létező forma, amely híjával van minden önellentétnek, azért „nem romolhatik meg sem önmaga által, sem valami járulékos elem (accidens) által" (Summa theol. I, 75, 6). Ezt a lélek-fogalmat kanonizálta a fentebb hivatkozott laterani zsinat is azokkal az „új-aristotelisták"-kal szemben, akik — jobban értve Aristotelest a középkori skolasztikusoknál — Aristoteles értelmében a lélek halandó voltát vitatták. 2) Ez a zsinati határozat vonta magára Luther gúnyos, keserű haragját. 3) -) A zsinat határozata szerint a lélek „non solum per se et essentialiter humani corporis forma existat,... verum et immortalis". V. ö. Denzinger— Bannwart: Enchiridion symbolorum, 17. kiad., 1928, 25. lap. 3) V. ö. az 1520-ból származó iratot: „Grund und Ursach aller Artikel, so durch die römische Bulle unrechtlich verdammt worden." Itt írja Luther,
