Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)
II. „A lélek halhatatlansága."
13 A filozófia tanítása. a) Mit mond a leiek halhatatlanságáról szóló filozófiai tanítás? Ezt szinte minden idők számára klasszikus formában Platón fejtette ki: egyenesen ennek a kérdésnek szentelte a „Phaidon" c. dialógust. Platón megkülönbözteti a halandó testet és a halhatatlan lelket. A lélek szerinte az eleven életerő, az, ami a testet mozgatja, míg maga mozdulatlan. Platonnal úgy is mondhatjuk, hogy a lélek „az élet eszméje". Az állati lélektől az ember lelkét az különbözteti meg, hogy értelmes lélek, gondolkodásával megismerésre jut el. A halandó test börtön a lélek számára. Ezt Platón a görög orphikusok szektájából veszi át s ugyaninnét származik nála a lélekvándorlásnak a képzete is. A lélek bűnei és vétkei miatt kényszerül a testbe és további sorsát is az határozza meg, hogy a testben hogyan él és viselkedik. Aki a filozófia segítségével megtisztul, az teljesen test nélkül él örökké. De amíg testben élünk és amíg lelkünk hozzá van kapcsolva a gyarló testhez, addig sohasem tudjuk teljesen elérni, amire vágyunk. A halál után azonban a lélek egyedül lesz, elkülönül a testtől. Mert a lélek „az isteni, halhatatlan, szellemi, egyalakú, feloldhatatlan és önmagával mindig teljesen azonos" valósághoz hasonlít leginkább. Ha az, ami halhatatlan, általában nem pusztulhat el, akkor a lélek sem pusztulhat el semmiképen s ha a halál közeledik hozzá, akkor nem engedhet a halálnak. Ha tehát az ember meghal, akkor csak az hal meg, ami halandó, ellenben az, ami halhatatlan, t. i. a lélek visszahúzódik a halál elől és kár nélkül eltávozik. Platón ilyen és hasonló gondolatokkal vallásos elemeket is vesz át filozófiájába és annak vallásos lendületet ad. Kétségtelen, hogy ebben van nagy hatásának egyik titka. Platónnál a lélek-fogalomban filozófiai és vallásos elemek kapcsolódnak, sőt keverednek össze, ezért a fogalom maga is kiegyenlítetlen. Aristoteles viszont Platón dualisztikus felfogásával szemben egységesebben, következetesebben keresztülvitt lélek-fogalmat alkotott. Test és lélek szerinte egymáshoz az anyag és alak viszonyában van: a lélek eleveníti meg a testet, a lélek az állandóan meglévő lehetőség a test életfunkciói számára. A lélek által élünk, érzékelünk és értünk elsősorban. így a lélek a „forma", az „energia", az „entelecheia", vagy más szóval: „az organizmusnak az önmagát valósító, kifejlesztő, kiteljesítő, szellemi-teológiai értelemben alakító aktualitása". 1) Aristotelesnek ez a lélek-fogalma rendkívül nagyjelentőségű lett nemcsak az ókori filozófia számára, hanem később a keresztyén teológia számára is. A középkori skolasztika, nevezetesen Aquinoi Tamás, majd az 1512—1517-i lateráni zsinat ezt recipiálta és tette hivatalos egyházi dogmává (1513. december 19., VIII. sessio). A lélek halhatatlanságának „keresztyén" megfogalmazása. b) A keresztyén teológusok már korán — a második század apologétáitól fogva — szövetségestársat kerestek a platonizmusban. Ez a szövetség nyugaton Augustinusnál teljesedett ki, míg a középkorban a platonizmus hatását keresztezte Aristoteles befolyása. A platonizmus hatása alatt terjedt el az egyházban a lélek halhatatlanságának a tanítása, oly módon ') V. ö. Eisler: Wörterbuch der philos. Begriffe, 4. kiadás, 1930, III, 3. lap.