Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)

II. „A lélek halhatatlansága."

12 éppen az utolsó két évtizedben mutatja a hitvallásos megújhodásnak és· ébredésnek a különféle jeleit! Ez magában véve természetesen még nem biztosíték tévtanítások és eretnekségek ellen. A „Keresztyén Igazság" kez­dettől fogva a hitvallásos megújhodás szolgálatába állott. A „Belmissziói Munkaprogram" egyházunk hivatalos kiadványai közé tartozik. Nem sza­bad ugyan azzal a követeléssel fellépni, hogy e sorozat szerkesztő püspöke minden benne foglalt szóért felelősséget vállaljon, de mégis bajos elkép­zelni, hogy utat engedjen olyan durva eretnekségnek, mint amilyenről Harmati beszél. Végül ebben az összefüggésben rá kell mutatni még egy körülményre. A szerző ismételten utal arra a vitára, mely Stange Károly göttingeni és Althaus Pál erlangeni teológiai professzorok közt folyt. Sehol sem részle­tezi, hogy mi volt a vita anyaga, még kevésbbé tárja fel azt, hogy mi volt az, amit Stange Lutherre vonatkozólag állított. Idézi egy német egyházi lapnak a cikkét a Stange—Althaus vitáról, mint amely mutatja, hogy a szóban forgó vita Althaus győzelmével végződött s közben — ez a dolog humoros oldala — észre sem veszi, hogy az idézett szöveg egészen mást mond, mint amit belőle kiolvas (40. lap). Ε sorok írója nem azonosítja magát Stange nézeteivel és teológiájával. Mégis kénytelen nemcsak el­fogultnak, hanem egyenesen durvának minősíteni azt, ahogyan Harmati Sfangeról és egyéb teológusokról ítél (kül. a 84. lapon). Aki valamit is tud Stange életmunkájáról, az tudja, hogy egyike a legjobb Luther-isme­rőknek, aki tudományos munkáját pozitív értelemben állította az egyház szolgálatába. Mint a Luther-Akadémia szervezője a mai lutheranizmus egyik vezéralakja s valóban nem érdemli meg, hogy nagyon is komoly tudomá­nyos munkáját holmi kicsinyes emberi dicsvágyból és szenzációhajhászás­ból, no meg minden áron könyveket írni akarásból származtassuk. A „lélek halhatatlansága". 3. Hogy Harmati könyvéről helyes véleményt alkothassunk, szükséges, hogy legalább néhány fővonásban ismertessük a lélek halhatatlanságának a tanítása körül keletkezett kérdéseket. Ennél az ismertetésnél nem a Stánge-Althaus vitát állítjuk homloktérbe, inkább arról szólunk, ami a mi sajátlagosan magyar viszonyaink szempontjából fontos. Bevezetőül figyelmeztetni kell arra, hogy a lélek halhatatlanságáról szóló tanítás nem azonos a halál utáni élet, vagy helyesebben a halál utáni lét, ill. a lélek „postexistenciája" hitével. Halál utáni életről sok olyan val­lás tud, amely nem ismeri a lélek halhatatlanságának a fogalmát s még kevésbbé tekinti a lelket olyan önálló szubsztanciának, amely önmagában és a testtől függetlenül is létezik. A „lélek halhatatlansága" eredeti és tulajdonképeni értelme szerint filozófiai fogalom, a halál utáni lét, ill. élet képzete pedig a vallások körében jelentkezik. Már ez a körülmény is figyelmeztet a különbségre. Arra is kell gondolnunk, hogy a lélek halha­tatlanságának a képzete úgy, amint az a filozófiai gondolkodásban ki­alakult, magában véve egyáltalán nem mondja azt, hogy az embernek a halál után a keresztyén hit értelmében vett élete van. Ezért a „lélek halhatatlansága", „halál utáni élet" és „a lélek postexistenciája" fogal­makat élesen meg kell egymástól különböztetnünk. Különben csak foko­zódik a zavar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom