Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 2. fejezet. A Szentírás, mint az írásmagyarázat tárgya
Szentírást tisztán emberi oldalról szemlélték. Egyes teológusoknál ez avval a hozzátétellel jelentkezik, hogy az írás a kinyilatkoztatáshoz szükségképen hozzátartozó, eredeti, hitből fakadó tannbizonyságtétel (pl. Höring). Nyilvánvaló, hogy „eredeti, hitből fakadó tanu-bizonyságtétel", mely a kinyilatkoztatásnak a folyománya, igen sok akad a keresztyénség története folyamán, gondoljunk csak zsinatok hitvallásaira, fontos áhítatossági iratokra, stb. Az említett szemléletmód ezeknek a sorába illeszti bele a Szentírást s evvel tulaj donképen megfosztja azt különleges egyházi tekintélyétől. Voltak természetesen olyan egyházias irányzatok, melyek ezen az úton is „pozitív" megoldást kerestek a Szentírás egyházi jelentőségének és tekintélyének a megragadására. Ilyen értelemben beszéltek arról, hogy a Szentírás az isteni kinyilatkoztatásról szóló tanubizonyságtétel, vagy — hogy az írás történeti jellegének igazságot szolgáltassanak, — a kinyilatkoztatás „okmányszerű tanubizonyságtétele". 2 1 Nyilvánvaló azonban, hogy ezek a főként apologetikus érdeket szolgáló fogalmazások sem alkalmasak arra, hogy a Szentírás igazi jelentőségét megragadják. Szentírás és „teológiai eszmélés" A legújabb teológiai eszmélés igyekszik a Szentírás jelentőségét új formában megragadni és helyes értelemben tisztázni. Ennél a törekvésnél egyfelől levonja a régi inspiráció-tan hibáinak és a reá vonatkozó teológia-történetnek a tanulságait, másfelől pedig újból érvényesíti a reformációnak, főként pedig Luthernek a helyes felismerését a Szentírás jelentőségére vonatkozólag. Az ó-protestáns inspiráció-tant nemcsak a modern teológia, hanem a teológiai eszmélés is elutasítja, mert nyilvánvalóan ellentétben van a Szentírással magával és annak önmagára vonatkozó tanubizonyságté telével. Könnyen megállapítható, hogy a Szentírásban előfordulnak tévedések. Pl. Mt. 27, 9 tévesen Jeremiásnak tulajdonít egy íráshelyet, mely Zak. "11, 12—13-ból származik. I. Kor. 10, 8 szerint a pusztai vándorlás idején egy nap „23 ezren estek el" (pusztultak el), holott az Ószövetségben az idézett helyen (Num. 25, 9) 24 ezer ember pusztulásáról van szó. A jeruzsálemi templom „szentélyéinek a leírása a Zsid. 9, 1—6-ban is mutat tévedést: a füstölő oltár nem a szentek szentjében volt; a szövetségládában pedig 1. Kir. 8, 9 szerint nem volt más mint csak a törvénytáblák: nem volt tehát benne az aranyveder és Áron vesszeje. De előfordulnak a Szentírásban olyan hivatkozások is,· amelyek az emberi gyarlósággal függenek össze és a szöveg ala99
