Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 2. fejezet. A Szentírás, mint az írásmagyarázat tárgya
kulását is meghatározzák. Így pl. Pál apostol nem emlékszik pontosan, hogy Korintusban hány embert keresztelt meg (1. Kor. 1, 16). Ugyancsak Pál apostolnál fordul elő olyan, az adott helyzet szülte utasítás, amely tisztára emberi jellegű és amelynek semmi köze sincs az általa leírt szövegnek valamiféle ihletettségéhez, pl. amikor utasítja Timoteust, hogy a Karposznál Troászban hagyott köpönyegét legközelebb hozza el magával (2. Tim. 4, 13); stb. Mindez világosan mutatja a Szentírás emberi oldalát. Ugyanezt nem kevesebb világossággal tanúsítja a Szentírás nyelvezete, az egyes bibliai szerzők szóhasználatának saját korukhoz kötött viszonylagossága, egyes tudósítások emberi fogyatékossága, -stb. Végül mindehhez hozzájárul annak a felismerése, hogy a Szentírás szövege más, az ókoriból ránk maradt iratokhoz hasonlóan ki volt téve azoknak a rongálódásoknak és szövegromlásoknak, melyek régi iratoknak az utókorra való átszármaztatásánál előfordulnak. Mindezek a megállapítások már magukban foglalják azt a jogot, hogy a Szentírást emberi oldala szerint, tehát ugyanolyan tudományos kutató módszerrel vizsgáljuk, mint más reánk maradt történeti emlékeket és kútfőket. De az elmondottak erre nemcsak jogosítanak, hanem kötelezik is az egyházat és a teológiát, melynek feladata az igazság keresése és kutatása. De meg kell látnunk azt is, hogy a történeti szemléletmód alkalmazásával még nem ragadtuk meg a Szentírás jelentőségét az egyház számára, sőt azt meg sem tudjuk közelíteni. Ezért a teológiai tudomány nem elégedhetik meg a történeti szemléletmódnak az alkalmazásával. Mert a Szentírásban foglalt iratok nemcsak nagyértékű, sőt felbecsülhetetlen értékű és tanulságos történeti dokumentumok igényével, hanem ennél sokkalta magasabbrendű igénnyel lépnek elénk, t. i. azzal az igénnyel, hogy bennük Isten önmagát közlő akarata, sőt ennél is több: a Krisztusban lett váltságról szóló evangélium hangzik fel és szólít meg minket. Ilyen értelemben használja a keresztyén egyház ezeket a régi „dokumentumokat" ma is, mint „szent iratokat". Az egyház velük és általuk nemcsak a saját eredetére, első kialakulására és legrégibb történetére emlékezik vissza, ezek az iratok számára nemcsak drága és szent ereklyék, hanem a szó szoros értelmében „szent iratok": bennük és általuk ma is Isten maga szól az egyházhoz. Ezek az iratok nemcsak tanúsítják a Krisztusban lett váltságot, annak nemcsak „okmányszerű tanúbizonyságai", hanem ez a'váltság maga is az Íráson keresztül közelít hozzánk, így válik az írás igéje a Szentlélek eszközévé és ébreszt bennünk hitet. Ennek a megállapítása más Szóval azt jelenti: tartalmi tekintetben újra érvényesíteni kell azt, amit a reformátorok közül 100