Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 2. fejezet. A Szentírás, mint az írásmagyarázat tárgya

alkalmas. Azonban az evangéliumi tudósítás nem lép fel azzal az igénnyel, hogy racionális történetet ad és hogy ez a történet a racionális gondolkodás számára hozzáférhető. Ellenkezőleg, ez a tudósítás világosan úgy szól, hogy azt csak „hittel", t. i. abban az Istennel való új közösségben lehet megragadni, amelybe Krisztus váltsága által akkor kerülünk, ha az a mi váltságunkká lesz. így a történeti kutatás számára az alapvető „racionális" történeti valóság nem Jézus feltámadása, hanem az apostoli kérügma, mely a Krisztusban lett váltságot Jézus feltámadásával együtt hirdeti. Jézus feltámadása az apostoli kérügmának számára eszkatológikus vagy — ha úgy tetszik, — „történetfölötti" esemény, vagyis új aiónnak a „zsengéje" és így olyan „esemény", amely a történelem kereteit szétfeszíti. A történeti szempont alkalmazása tehát a Szentírás döntő tartalmánál csődbe jut. A nagy baj az volt, hogy a történeti kutatás ezt nem ismerte fel. Ezért a gyülekezet számára veszélyeztette azokat a nagyjelentőségű eredményeket is, amelyek vitathatatlanul értékesek voltak. Ugyanakkor azonban az egyház sem ismerte fel eléggé, hogy a vita hamis síkon folyt és így a teológiai szempont alkalmazása nem tudta áttörni a történeti kritika bűvkörét. Ennek a mélyebb oka a modern teológia Szentírásszemléletének a hibáiban rejlett. A „modern teológia" Szentírás-szemlélete A 19. század második harmadától fogva mind erőteljesebben kibontakozó „modern teológia" számára is egyre inkább elsikkadt a Biblia inspiráltságának a képzete. Helyette inkább · a bibliai szerzők, ill. a próféták és apostolok inspiráltságáról, a „személyi inspiráltság"-ról („Personal-Inspiration") beszéltek. Nyilvánvaló azonban, hogy ez a fogalom nem elégséges a Szentírás jelentőségének a megértésére. Mert ha pl. el is ismerjük, hogy Pál apostol „inspirált" volt, ez még nem elegendő a Csel. könyve inspiráltságának a megértéséhez, amennyiben az Pál apostol egyes beszédeit közli. Azonnal felvetődik t. i. a kérdés: mennyiben hiteles e beszédek közlése? Ha pedig nem mondhatók szószer int hiteleseknek, — hiszen nyilván legalább is rövidítve vannak, — akkor mennyiben inspiráltak jelen formájukban, ill. mennyiben inspirált pl. a rövidítésük? Vagy gondoljunk Csel. könyvének azokra a tudósításaira, amelyek Pálnak és a többi apostolnak az életére, missziói tevékenységére vonatkozó adatokat foglalják magukba. Mások — Schleiermacher nyomán — úgy vélték, hogy a Szentlélek műve az a „tisztító hatás", amely a szent íróknál mutatkozik a Krisztusra való eleven visszaemlékezés során. Végül teljesen szétesett a Szentírás ihletettségének a képzete és a 9*