Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 4. fejezet. Az új alapvetés: a „modem teológia"
függ, xagy más szóval: egész emberi mivoltunkat, „egzisztenciánkat" Isten „határozza meg": Ö szab neki „határt", Ö a „korlátja", tőle „függ". Ezért mivoltában és egzisztenciájában „korlátok" közé van szorítva, tehát relatív és nem „abszolút", nem „szabad". Ugyanezért az ember nem is választhatja meg magának az útját, hanem azt Isten szabja ki eléje már avval is, hogy őt saját magához viszonyba hözza. Ezt az Istentől való függésünket, tőle és általa való meghatározottságunkat pedig nemcsak tudjuk és erkölcsi cselekvésünkben tapasztaljuk, hanem egész lényünkkel „érezzük" vagy helyesebben átéljük. A „feltétlen függés érzése" tehát „közvetlen egzisztenciaviszony", — ahogyan azt Stephan értelmezése mondja. 1 9 Mint ilyen egzisztencia-viszony a vallás személyes viszony, pontosabban Istenre vonatkoztatottság. Ez a viszony magában foglalja az egész világvalóságot, az életet, minden földi viszonylatot, szabadságot és függőséget egyaránt, s mindezt az Istennel hozza viszonyba, tőle teszi függővé. Scihleiermacher tehát evvel a meghatározással egész életünket maradéktalanul az Istennel való viszony szemszögéből igyekezett megérteni. Schleiermaoher teológiája a vallásnak ebből az általános (tulajdonképen „filozófiai") fogalmából indul ki. Azonban már ez a fogalom is a keresztyénségre mutat. Ez pedig „a teleológiai irányzatú monotheista hitformák közé tartozik és abban különbözik más hasonló (hitformáktól), hogy benne minden a Názáreti Jézus által véghezvitt váltságra van vonatkozással". 2 0 A „monotheizmus" fogalma összekapcsolja a keresztyénséget az iszlámmal és a zsidósággal, mint ugyancsak „monotheista hitformák"-kal. Jelleg tekintetében pedig Schleiermacher megkülönböztet esztétikai és teleológiai irányzatú hitformákat. Amazoknál túlsúlyban van érzületünkben a passzivitás és receptivitás, emezekben pedig az aktivitás és a spontaneitás, úgyhogy a vallásos magatartásban előtérbe lép az erkölcsi feladat vállalása és teljesítése. A keresztyénség ilyen, „teleológiai" jellegű hitforma, benne tehát érzületünknek a receptív passzivitását, a „formáitságot" felülmúlja az etikai-teleológiai jelleg, vagyis a céltudatos erkölcsi aktivitás. A kegyességnek az erkölcsi aktivitása mutatkozik az erkölcsi jóra irányuló céltudatos akarat tevékenységében, a bűn és gonoszság kísértése elleni harcban. A keresztyén kegyességnek ezt az etikai-teleológikus hitformáját végül az különbözteti meg a zsidóságtól (amely szintén a teleologikus hitformák közé tartozik), hogy „benne minden a Názáreti Jézus által véghezvitt váltságra van vonatkozással". A hitformák közt magasabbrendűek a teleológiai jellegűek. Ezek közt is a legmagasabbrendű a keresztyénség. Jézus „váltsága" t. i. feltétlen függőségi érzésünk megtisztításában áll, úgyhogy 42
