Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - III. szakasz. A rendszeres teológia - 5. fejezet. Az apologetika

A modern filozófia azonban a hitnek, mint élménynek a biztosítását is igyekezett lehetetlenné tenni. Ez Feuerbach Lajos <1804—1872) jelentősége a vallásfilozófia történetében, amikor „illuzió"-nak minősítette a vallásnak azt az igényét, hogy meg tudja ragadni a transcendens valóságot. A vallásos hitnek a tárgya — Feuerbach szerint — nem más, mint a saját be nem teljesedett vágyaink kivetítése a rajtunk kívül levő világba. A vallás éppen ezért „illúzió": nem az Isten teremtette az embert, hanem az ember alkot magának „isteneket", amikor emberi vágyakat és elgondolásokat a végtelenbe vetít. Evvel a radikális immanencia-tudattal szemben a keresztyénség egyre égetőbbnek érezte az apologetika munkáját, amely ily módon a teológiai tudománynak egyik legközpontibb és legdöntőbb jelentőségű feladatává lett. Azonban a modern teológia, amely a vallásból, ill. hitből indult ki és azt tette gondolkodásának fundamentumává, valójában tehetetlen volt a modern immanencia-tudatban gyökerező támadásokkai szemben. Nem tudta védeni pozícióját Feuerbach kritikájával szemben sem, mert hiszen ha a vallásos tudat vagy a vallásos élmény számunkra az egyedül hozzáférhető valóság, akkor annak a tartalma valóban ki van téve az illúzió veszélyének. Ezért a modern teológia kénytelen volt a keresztyén hit szubsztanciájából is egyre többet feladni. A modern világnézeti harc azonban nemcsak abban az értelemben vált jelentőssé a teológiai tudomány számára, hogy égetővé tette az apologetika kialakítását, hanem még inkább abban a tekintetben, hogy kényszerítette és mindig újból kényszeríti a keresztyénséget és vele együtt a teológiát a saját előfeltételei szigorú megvizsgálására. Valóban, joggal kerül az illuzionizmus gyanújába minden olyan „vallás" és az a keresztyénség is, amely az Istenhez való viszonyt az embertől, a vallásos élményből kiindulva, mintegy alulról felfelé menve igyekezik megragadni és „biztosítani". Az illuzionizmus gyanújával szemben csak az a hit állhat meg, amely felülről lefelé, az Isten önmagát közlő kinyilatkoztatásából támad. Ezért utasítja el a teológiai eszmélés az apologetikának azt a módját, amely akár az értelmi belátáshoz szólva igyekezik a keresztyén hitet „igazolni", akár pedig a hit és tudás területének a szétválasztásával véli biztosítani a keresztyén hit életterületét. A teológiai eszmélés képviselői, — köztük első sorban maga Barth, — ezért joggal bizalmatlanok a szokásos értelemben vett apologetikával szemben. Az egyre inkább élesedő világnézeti harc azonban égetően szükségessé teszi a keresztyénség helyes apologiáját és ezzel együtt az új apologetikai magatartás kialakítását is. Szükségessé az apologetikát nemcsak az a körülmény teszi, hogy a modern világnézetek a keresztyén hit végső fundamentumát támadják 12* 179