Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
I. rész. „Teológus" és „teológia" - 3. fejezet. A teológia és a hit engedelmessége
áhítatos lélekkel elmélyedő és a világ kísértéseiben próbát megállott keresztyénnek kell lennie. A teológia studiumát tehát csak alázatos hittel lehet folytatni. Már egy középkori teológus Bonaventura is azt mondja 1. Kor. 8, l-re emlékeztetve: „A tudomány szeretet nélkül felfuvalkodottá tesz, a szeretet tudomány nélkül tévutakra kerül, de a tudomány a szeretettel egyesülve épít". 4 Ugyanígy hangoztatták evangélikus egyházunk tanítói is, hogy a teológiai tudomány sohasem szól csak az értelemhez, hanem egyúttal szívünket, akaratunkat is meg akarja ragadni. A pietisták pedig nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a teológusnak „újjászületett embernek" („homo renatus") kell lennie, különben sohasem hatolhat be a keresztyén hit tudományának a titkaiba. Ezért alapvetően fontos minden egyházi szolgálatban álló és ilyen szolgálatra készülő teológus számára, hogy milyen hittel feg hozzá és végzi azt a teológiai studiumot, amely nélkül szolgálatát helyesen betölteni nem tudja. Az egyházi szolgálat alapvető követelménye Mi az egyházi szolgálat alapvető követelménye? Ha erre a kérdésre feleletet keresünk, akkor — részben a pietisták említett kifejezésére, részben ma is sokszor hangoztatott szempontokra gondolva — ez a felelet kínálkozik: minden lelkészi szolgálatnak és az arra való készülésnek a főkövetelménye az, hogy a „teológus" legyen „megtért" keresztyén. Ez a felelet helyes, ha olyan értelemben tudjuk venni, ahogyan az Újszövetség beszél „megtérésről" (metanoia -ról) értve ezen azt, hogy valaki a választott népnek abba a gyülekezetébe tartozik, amely engedelmes szívvel fogadja Krisztus hívó szavát. A mai viszonyok között azonban a „megtérés" szót igen sokféle értelemben veszik. Legtöbbször azt jelölik meg vele, hogy valaki a kegyességnek egy bizonyos formáját gyakorolja vagy éppenséggel egy bizonyos kegyességi csoporthoz tartozik. Ezért a „megtérés" követelményének az alkalmazása abban az értelemben, hogy az az egyházi szolgálat alapkövetelménye, igen sok félreértésre, sőt helytelen feltevésre ad okot. Ezért jobb ha ezt a fogalmat ebben az összefüggésben nem alkalmazzuk. Helyesebb, ha arra gondolunk, mik vagyunk mi mint keresztyének. Erre pedig röviden így felelhetünk: „kegyelmet nyert bűnösök". Pál apostol is azt mondja magáról, hogy ő a bűnösök közül az első. De Jézus Krisztus „megkönyörült rajta, hogy elsősorban benne mutassa meg teljes hosszútűrését és így példaképe legyen azoknak, akik majd hisznek őbenne az örök életre" (1. Tim. 1, 15—16). Ugyanezt fejezte ki Luther is, amikor azt mondotta, hogy a keresztyén ember „simul iustus et peccator" 5, egyszerre igaz és bűnös ember. 2 Bevezetés a toológiába. 17
