Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 3. fejezet. Az egyetemes egyháztörténet

fel. Eusebius az egyháztörténet megírásánál a római császárok uralkodási idejét vette kiindulási pontul és a feldolgozott történeti anyagot időrendben az egyes császárok korára osztotta el. Később szokásossá vált az egyháztörténeti anyagot századok szerint beosztani. Így jártak el pl. Flacius és munkatársai a .,Magdeburgi centuriák" megalkotásánál: innét van ennek az egyháztörténetnek a megjelölése is: „centuria" = „század"! Mindezek a beosztások azonban egészen külsőségesek, sokszor elszakítják az egymással belsőleg összefüggő eseményeket és jelenségeket, viszont fordítva esetleg összekapcsolnak olyan jelenségeket és eseményeket, amelyek tulajdonképen nem tartoznak össze. A keresztyénség történetének az áttekintő szemlélete ezért úgy igyekszik megragadni a maga tárgyát, hogy az egymással összefüggő eseménysorozatokat és a keresztyénség történetének viszonylag zárt szakaszait mint „korszakokat" és „korokat" ragadja meg. A 17. századtól fogva a világtörténet tárgyalásánál terjedt el az a szemléletmód, amely ó-, közép- és újkort különböztet meg. Ezt a sémát az egyháztörténetre először egy katolikus teológus, Möhler János Ádám (1796—1833), majd tőle függetlenül a híres protestáns egyháztörténész, Hase Károly alkalmazta. Ez a beosztás azóta meg is honosodott. Az egyháztörténetnek ilyen korszakokra való beosztása ellen lehet ugyan ellenvetéseket tenni, mert ez a beosztás is túlságosan sematikus és különösen a közép- és újkor határmesgyéjének a megállapítása problematikus. Ennek ellenére ez a beosztás annyira alkalmas a tárgy megragadására és annyi igazságmozzanat van benne, hogy alkalmazása ma is helyesnek látszik. Az egyháztörténet tudományos jellege A történeti teológia művelése megkívánja a történettudomány módszereinek a következetes alkalmazását. A 19. század folyamán ezeknek az alkalmazása egyre következetesebben törJént. Ezt igen nagy mértékben elősegítette az a körülmény, hogy a mult században az egész teológiai gondolkodás terén egyre jobban uralomra jutott a történeti szempont. Evvel együtt járt az is, hogy az egyháztörténeti kutatás igen erős lendületet vett, sőt azt lehet mondani, hogy a teológiai munka homlokterébe került. A profán tudományok is a teológiai kutatásból leginkább a történeti teológiát becsülték, sőt annak az eredményeit legtöbbször igen nagyrabecsülték. A történeti teológia valóban élen járt a történeti kutatás terén és annak sokszor irányt is mutatott. 150