Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 4. fejezet. Az egyháztörténet nemzeti és felekezeti elágazásai

3. FEJEZET Az egyháztörténet nemzeti és felekezeti elágazásai A keresztyénség története egyes nemzetek körében Az egyetemes egyháztörténet olyan óriási munkaterületet ölel fel, hogy az legtöbbször meghaladja az egyes kutató munkaerejét, — ha egyebektől eltekintünk, már csak a nyelvi nehézségek miatt is. Szinte lehetetlen, hogy ugyanaz a kutató hozzá tudjon férni a keresztyénség történetének eredeti forrásaihoz a különféle ókori népek közt éppen úgy, mint az újkorban. Ehhez járul, hogy az egyház egyetemes története a széles folyamú főmeder mellett mintegy mellékágakban halad: ezeket azután időnként a „főmeder" felveszi magába. Ez a körülmény okozza, hogy az egyetemes egyháztörténet mellett, részben mint annak elágazásait, részben mint annak önálló segédtudományait műveljük az egyház, vagy helyesebben a keresztyénség történetét az egyes nemzetek körében. Az egyház egyes nemzetek körében nem veszíti ugyan el egyetemes jellegét, mégis egyedivé, sőt adott esetben nemzetivé válik. így a keresztyénség története egyes nemzetek körében viszonylag önálló történeti alakot ölt. Ez a történeti alak rendszerint annál erőteljesebb, minél kevésbbé töri meg a felekezeti megoszlás vagy szekták letöredezése. Ezek a körülmények teszik jogossá, sőt szükségessé is a keresztyénség ilyen történetileg formált egyedi alakzatainak az önálló tudományos vizsgálatát. Ez a vizsgálat azonban természetszerűleg sohasem történhetik úgy, hogy megfeledkezünk azoknak az egyetemes keresztyénség összefüggésébe való beillesztéséről. Ilyen értelemben beszélhetünk a keresztyénség történetéről a görög, az olasz, a francia, a német, a magyar vagy a szláv népek körében, vagy rövidített formában „magyar", „francia" vagy „német" stb. egyháztörténetről is. Azonban az ilyen szóhasználat, mint: „magyar egyháztörténet" nagyon bizonytalan és félreérthető, jelentheti pl. a magyarul megírt (egyetemes) egyháztörténetet is. Ezért azt lehetőleg kerülni kell. Használják az ilyesféle kifejezéseket is: „Magyarország egyháztörténete" vagy „Oroszország egyháztörténete": ilyen esetben a keresztyénség, ill. az egyház történetét valamely politikai alakulat keretében vizsgáljuk. Ez a kifejezés azonban még inkább félreérthető és alkalmas arra, hogy téves képzeteket keltsen. Könnyen azt a benyomást kelti t. i„ hogy a magyar egyháztörténet Magyarország történetének egyik elágazása, nem pedig a keresztyénség egyetemes történetének egyik ága. Pedig az egyház történetében 151