Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 2. fejezet. Az egyháztörténet feladata, módszere és teológiai jellege

szoborszerű vagy képszerű ábrázolások, pénzek és egyéb használati tárgyak, mint kegyszerek stb. Egyháztörténeti vonatkozásban az elsődleges források közé szoktuk általában számítani a következőket: monumentális emlékek (templomok stb.), katakombák, felíratok, azután zsinatok, pápák és egyházi hatóságok aktái, egyházjogi gyűjtemények, vallásügyi törvények és szerződések, szimbolumok és hitvallási iratok, liturgikus iratok, egyházi rendtartások, szerzetesi regulák, stb. A másodlagos források közé szoktuk számítani a történeti arcképeket, szobrokat, pénzeket, egyházi emberek életrajzát, mártíraktákat, krónikákat, stb. A forrásiratok értékét azok hitelessége, hűsége és megbízhatósága szerint állapítjuk meg. Ezért alapvetően fontos a források kritikája, amelyet a történeti kutatás minden rendelkezésünkre álló eszközével kell elvégezni. A történeti források kritikája első sorban annak a megállapítására irányul, hogy vájjon a források hitelesek-e (nem hamisítványok-e), azután következik írott emlékeknél a hiteles szöveg megállapítása: a szöveget meg kell tisztítani minden szövegromlástól és esetleges betoldástól (interpoláció). A forráskritika második lépése annak a megállapítása, hogy vájjon az illető forrásnak a tartalma vagy közlése megbízható-e, tudósítása hűséges-e, nem szolgál-e esetleg valamiféle érdeket, stb. Az egyháztörténet segédtudományai. A teológiai tudományok közt az egyháztörténetnek van a legtöbb és a legszorosabb érintkezése nem-teológiai tudományokkal. Tartalmilag az egyháztörténet anyaga legtöbbször beletartozik vagy legalább is érintkezik más történeti tárgykörökkel (pl. világtörténet vagy valamely nemzet története), módszer tekintetében pedig fel kell használnia ugyanazokat a kutató eszközöket, amelyek minden történeti kutatás számára használ- ' hatók. Az egyháztörténeti források feldolgozásánál igen nagy segítséget nyújtanak a kutatónak, sőt nélkülözhetetlenek a különféle történeti segédtudományok. Az egyháztörténet szempontjából ezek közül a legfontosabbak: a paleografia, amely a régi írások olvasására tanít meg, az epigrafika, mely a feliratokat gyűjti össze és vizsgálja; a diplomatika, mely a régi okmányokkal (,,diplomák"-kal!) foglalkozik és azokat vizsgálja, a kronológia (az időszámítás tudománya), a földrajz, különösen is a történeti földrajz, stb. Az egyháztörténeti kutatás szempontjából elsőrendűen fontosak a közvetlen források. Ezért az igazi történeti kutató munka mindig a közvetlen forrásokra támaszkodik. Egyháztörténeti 10* 147