Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 2. fejezet. Az egyháztörténet feladata, módszere és teológiai jellege

szempontból így különösen is fontos az egyházi levéltárak gondos kezelése és őrzése. A levéltári munka elemeivel minden lelkésznek tisztában kell lennie. Az egyháztörténet teológiai jellege A történeti teológia a történettudományok kritikai módszerét alkalmazza, tárgya pedig, t. i. az egyház mint történeti valóság úgy tűnhetik fel, mint az egyetemes emberi történet egyik sajátos elágazása vagy vetülete. Ezenfelül az egyháztörténet eseményei és jelenségei legtöbbször a történettudomány egyéb ágainak a munkaterületébe is beletartoznak. Ezért az a benyomás adódhatik, hogy az egyháztörténet tulaj donképen az egyetemes történet egyik ága és így nem is teológiai tudomány. Valóban nem egyszer előfordult, hogy az egyháztörténetet úgy kezelték, mint az általános történettudomány egyik elágazását. Ez a felfogás azonban helytelen. A történeti teológiának a teológiai jelleget mindenek előtt a tárgya biztosítja. Az egyház, a keresztyénség is ott van az emberi élet egyéb történeti megnyilatkozásai között: ennyiben a fenti értelmezés helyesnek látszhatnék. Azonban az egyház a saját tudata szerint több, mint az emberiség vallásos éle.tének egyik megnyilatkozása. Az egyház önmagát adná fel, ha lemondana arról az igényéről, hogy léte Isten akaratában gyökerezik és hogy élete a feltámadott és megdicsőült Krisztus testének az élete. Ezért az egyház történeti életében is állandóan fellelhetők az egyház transcendens valóságára emlékeztető és figyelmeztető mozzanatok. Így az egyház története is túlnő az emberiség életének azokon az immanens keretein, amelyek közt a történettudomány az emberiség történeti életét megragadni igyekszik. Már ez is mutatja, hogy miért nem helyezkedhetik el az egyháztörténet az emberiség egyetemes történetének a keretei között. De ugyanez a körülmény értteti meg azt is, hogy miért tudja az egyháznak a történeti valóságát csak az a teológiai tudomány megragadni, amely a hitnek a feltételével dolgozik. Az egyháztörténetben is az egyház eszmél önmagára, mint történeti valóságra. Az egyháznak ahhoz a funkciójához, melyben önmagát önmaga számára tudatosítja s amelyből a teológia megszületik, elengedhetetlenül hozzátartozik, hogy úgy eszméljen önmagára, mint történeti valóságra. Ha mindezt átgondoljuk, akkor világos, hogy az egyháztörténet elengedhetetlenül beletartozik a teológiai tudomány összefüggésébe, ennek szerves része és csak a teológiai tudományok közt találhatja meg a helyét. Ez más szóval azt is jelenti, hogy csak mint a hit feltételével dolgozó teológiai tudomány tudja feladatát helyesen megoldani. 148