Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 2. fejezet. Az egyháztörténet feladata, módszere és teológiai jellege
Egyetemes vezérlő szempontja minden történeti kutatásnak a „történeti igazság"-nak a keresése, minden a tárgyat meghamisító· szempont mellőzésével és kiküszöbölésével. Ez más szóval a történeti objektivitásnak a követelménye, amely különféle korokban nagyon különféle formákban jelentkezik. Már Cicero azt hangsúlyozta, hogy „a történetíró ne mondjon semmit, ami hamis, nem igaz, és ne hallgasson el semmit, ami igaz". Tacitus híres szava szerint a történetíró tartozik az igazságot „sine ira et studio" keresni és feltárni. 5 2 De a történeti objektivitásnak ugyanez a követelménye húzódik meg a híres Ranke-féle elv mögött is, amely azt keresi és akarja objektív módon megállapítani, „tulajdonképpen hogyan is volt" valamely esemény vagy történeti folyamat. A történetírás objektivitásának a követelését ma nem érthetjük úgy, hogy a történetkutató legyen mentes minden előfeltevéstől. Amint láttuk, ilyen előfeltevésektől mentes történeti kutatás nincs. A történeti objektivitás követelésének mégis megvan a jó 'és helyes értelme és azt különösen is szükséges hangsúlyozni a történeti teológiában. A történeti objektivitás helyesen azt jelenti, hogy minden történeti jelenséget csak a SÍI ját tárgyi előfeltevéseiből lehet helyesen megérteni. Ez magától értődő számunkra pl. akkor, amikor arra gondolunk, hogy a szocializmus építésének az eredményeit csakis a saját előfeltételei, tehát a szocializmus gondolatvilágának a körében lehet helyesen megérteni, míg azt a polgári ideológia szükségképen félreérti. De ugyanez áll a történeti teológia kutatásaira is: az egyház, ill. a keresztyénség történetét helyesen megragadni és feltárni csak a saját tárgyi előfeltételeinek a segítségével lehet. De a történeti objektivitás követelésének az egyháztörténetírásban ezen túl még különleges jelentősége és fontossága is van. A keresztyénség felekezeti megoszlása hozta magával, irigy a történetkutatás sokszor nem a történeti valóság felderítésére törekedett, hanem a történeti valóságtól idegen dogmatikus (polemikup vagy apologetikus) célok szolgálatában állott. Ez mutatkozik már a reformáció és ellenreformáció történetszemléletében is. Az ilyen dogmatikus szempontok által meghatározott és a felekezeti elvakultságtól sokszor meghamisított történetszemlélette 1 szemben jogos, ha hangsúlyozzuk a történeti objektivitásnak a követelményét, hogy t. i. a keresztyénségen belül fokozottan kell érvényesülnie a „sine ira et studio" szempontjának. Itt különösen is áll az, hogy az egyháztörténet eseményei csak a saját előfeltevéseikből kiindulva érthetők meg és vonhatók igazságos tárgyszerű megítélés alá. Ezért pl. helytelen, ha a szerzetességet protestáns etikai szempontok szerint ítéljük 10 Bevezetés a teológiába. 145
