Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 2. fejezet. Az egyháztörténet feladata, módszere és teológiai jellege

vényesítésére törekedett. így a i-acionalizrnus útját egyengette: az egyház nála már az államhoz hasonló .társadalmi képlet és az egyháztörténet feladata ennek a társadalmi képletnek a történetét a tudományos kutatás módszereivel feltárni. Az egyház történetében most már háttérbe szorulnak a transcendens elemek és a kutatás igyekezik függetleníteni magát a dogmatikus szempontoktól. Evvel a racionalista felfogással szemben igyekezett Neander Ágost (1789—1850, berlini prof.) a vallásos, kissé pietista, sőt építő jellegű szemléletmódnak érvényt szerezni. Ο hangsúlyozta, hogy az egyháztörténet az Isten országának a története a földön. „Isten országa" ebben az értelemben elveszíti újszövetségi eszkatológikus feszültségét, immanenssé válik és függetlenül az „egyháztól", sőt esetleg szembekerül vele. A múlt század folyamán az egyháztörténeti kutatásban egyre inkább érvényesültek a racionalizmus óta erőteljesen jelentkező szempontok, amelyek főként a pragmatikus történetírás követelményét hangsúlyozták. Így alkalmazza Hase Károly (1800—1890), a történeti teológiának egyik legkiválóbb művelője az egyháztörténetírás terén a világi történettudomány módszertani szempontjait. Ö érvényesíti a híres Ranke-féle elvet: az egyháztörténetnek felekezeti és dogmatikai szempontok mellőzésével objektíven azt kell megmutatnia, „hogyan is volt tulajdonképen". Űj irányítást adott az egyház történeti szemléletmódjának Baur Ferdinánd Keresztély (1792—1860) tübingeni professzor, a róla elnevezett híres tübingeni teológiai „iskola" megalapítója. A német idealizmus, főként Hegel történetfilozófiájának a gondolatkörében kereste azokat az eszméket, amelyek az egyház történetét meghatározzák. Az egyháztörténet szerinte az egyház „eszméjé"-nek a dialektikus útja a történelem folyamán. Egyfelől Baurnak a rendkívül messze elágazó hatása, másfelől pedig a teológia értelmének Schleiermacher által történt meghatározása igen erős lökést adott a történeti teológia művelésének. A modern teológia különféle iskolái igen erős történeti érdeklődést tanúsítottak, sőt jórészt egyenesen történeti jelleget öltöttek. Történettudós volt a századforduló egyik legkiválóbb vezető teológusa, Harnack Adolf (1851—1930) berlini professzor is, akinek a szellemisége rányomta a maga bélyegét az egész liberális teológiára. A korszellem hatása alatt az egyháztörténeti kutatás erősen pozitivista, pragmatista irányt vett s az egyháztörténet sok tekintetben az egyetemes történetnek sajátos, a tárgya által meghatározott elágazásává vált. Így az egyháztörténet művelése is tükröztette azokat a különféle szempontokat, amelyek a történettudományok művelésénél általában érvényesültek. A teológiai eszmélés az egyháztörténet terén is az egyház valóságára irányítja a figyelmet és azt a feladatot látja maga 143