Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 2. fejezet. Az egyháztörténet feladata, módszere és teológiai jellege

rozó módon: ő állította egymással szembe a civitas Dei-t és a civitas terrena-t s kereste ezek harcában a történelem végső értelmét. A középkor ebből az augustinusi hagyományból élt a nélkül, hogy az egyháztörténeti szemlélet számára újat alkotott volna. A reformáció korában ébredt fel újra a történeti tudat a keresztyénségben és mutatkozott annak a szüksége, hogy az egyház igyekezzék felderíteni a maga történeti útjának az értelmét. Ezt első sorban a protestánsok érezték akkor, amikor. igyekeztek a reformáció igazságát kimutatni a pápasággal szemben. Ez az érdek jelentkezett Flacius Mátyásnál (1520—1575) az ú. n. „Magdeburgi centuriák" megírásánál. Az egyház képzetéből kiindulva Flacius és munkatársai azt igyekeztek bemutatni, hogyan szakadt el a római pápaság a századok folyamán az igaz egyháztól és hogyan újúl fel az igaz egyház a reformációban. Ez a szemléletmód is megőrzi azt a képzetet, hogy az egyháztörténet az Isten és Sátán küzdelmének a színtere. Ezen a háttéren érvényesült az igaz egyháztól való elszakadás képzete („Abfallstheorie"). Hasonló alapszempont érvényesül a híres katolikus teolólógusnál, Baronius Cézár (1538—1607) művében, mely az ellenreformáció gondolatvilágát tükrözteti. Baronius az egyháznak mindig megmaradó, önmagával egyazonos valóságát akarta a történelem folyamán végigkísérni és ezt a magával mindig azonos egyházat a katolikus egyházban akarta kimutatni. Az egyháztörténetnek ez a szemléletmódja, mely Eusebiusnál is jelentkezik már, nem ismeri a „fejlődés" képzetét. Űj szempontot hozott az egyháztörténeti szemléletben Arnold Gottfried (1666—1714) híres „Unparteiische Kirchen- und Ketzerhistorie" c. 1700-ban megjelent műve. Arnold az egész egyháztörténetet a Krisztustól való elszakadás és az elvilágiasodás szempontja alatt fogta fel s az elvilágiasodásba beleértette a reformációt is. Az igaz egyház szerinte az igazságnak azokban a tanúiban jelentkezik, akiket a történeti egyház sokszor a vértanuságig üldözött. Arnold ilyen módon az igaz egyház képzetét függetlenítette a történeti egyháztól s evvel az egyháztörténetírás számára messze kiható szempontot alkalmazott. Ugyanő nagy nyomatékkal emelte ki az egyes személyiségek jelentőségét az egyház történetében. Ebben az Arnold-féle szemléletmódban gyökerezik a „hithősök" képzete. Az egyháztörténet újkori, „modern" szemléletének a megalapozóját Mosheim János Lőrinc (1695—1755, helmstedti, majd göttingeni prof.) személyében szokták keresni. Baur őt nevezte „a modern egyháztörténetírás atyjá"-nak. Mosheim szakított a dualisztikus és metafizikai szempontokkal és az egyháztörténetírásban a pártatlan, forrásszerű és pragmatikus szemléletmód ér142