Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 2. fejezet. Az egyháztörténet feladata, módszere és teológiai jellege

hogy Isten az egyházat tervszerűen vezeti azon az úton, amelyen halad, az ítéleten keresztül is a felé a cél felé, melyet eléje szabott. Ez a cél transcendens, ahogyan azt a „Jelenések könyve" elénk tárja, t. i. az az örökkévaló gyülekezet, melynek tagjai ott „vannak az Isten királyi széke előtt és szolgálnak neki nappal és éjjel az ő templomában és a királyi székben ülő ővelük lakozik" (Jel. 7, 15). Ehhez a célossághoz való viszonyban világosodik meg az egyház történetének az értelme és az értéke a maga egészében és részleteiben. Az egyház történetének az értelme. A történeti teológia kutatásai számára fokozott mértékben jelentkeznek mindazok a kérdések és problémák, amelyek a történelem értelmének a kérdésében benne rejlenek. A bibliai értelemben vett egyház valósága ugyan magában véve is túlmutat az egyház történetileg lett formáin, azonban a történeti teológia vizsgálódása is különféle irányokat vehet a szerint, hogy "a vizsgált jelenségek, súlypontját inkább az egyház életének az immanens jelenségeiben, vagy pedig a transcendens célosságában keresi-e. Az apostoli keresztyénség tekintete Isten királyságának a közeli beteljesedésére irányult. Ez a reménység első sorban Istenre és az ő cselekvésére irányította a tekintetet. Ezért, ha az első keresztyénségben igen erős volt is a történeti tudat, főként pedig a történeti küldetés tudata, — nem véletlen, hogy az egyháztörténet küszöbén azok az „apostolok" állanak, akiknek a neve is a ,,küldetésük"re mutat, — mégis az első keresztyénség nem szemléli önmagát mint világi értelemben vett „történeti tényezőt", vagy mint történelemformáló hatalmat. Csak lassan alakul ki a történeti tudat, amely először krónikaszerű művekben jelentkezik. Ezek azonban elvesztek és legfeljebb néhány töredékük ismeretes. Az „egyháztörténetírás atyja" Eusebius caesareai püspök (megh. 339 vagy 340-ben) létt pótolhatatlan értékű egyháztörténetével. Az egyház Eusebius számára a túlvilágon kezdődik és itt a földi világban a Sátán állandó támadásainak a tüzében áll. így az egyház története tulajdonképen ennek a metafizikai harcnak a színhelye. Az apostoli tradíciónak — és így az isteni eredetnek — a képviselői a püspökök. Eusebiusnál a püspökök életében és művében folyik az egyház „története". Azonban az apostolok és az apostoli tanítványok kora óta máris jelentkezik az egyháztörténetben a Krisztustól való elszakadás és az eretnekség. Az Eusebiusnál ily módon jelentkező dualisztikus világés történelemszemléletet az egyházi ókorban Augustinus alakította ki végleges és az utókor gondolkodását is döntően meghatá141