Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 4. fejezet. Az előkészítő jellegű írásmagyarázati tudományok
a világításban kell az értelmüket keresni. Ezt a követelést már a reformátorok közvetlen utódai (mint pl. Hyperius és az Ó-protestáns herméneutika legkiválóbb teoretikusa, Flacius híres „Clavis scripturae sacrae" c. művében) úgy fejtették tovább, hogy „omnis intellectus ac expositio scripturae sit analógia fidei" (v. ö. Rm. 12, 6): a Szentírás megértésénél és értelmezésénél úgy kell .eljárnunk, hogy a homályos helyeket ,,a hit analógiája" szerint kell magyaráznunk. Ez a normaként szolgáló követelés más szóval azt jelenti, hogy amit a Szentírás tanításának mondunk, annak „összhangban kell lennie a hitcikkelyekkel", — ahogyan Flacius kifejezi. 4 8 Az ó-protestáns herméneutika számára ez a követelés azonban csapdává lett, mert az írás értelmezésének a normája így nem az írásban magában hozzánk szóló Krisztus, hanem a róla alkotott dogma lett. Ennek ellenére ma is ragaszkodnunk kell ahhoz a követeléshez, hogy „scriptura scripturae interpres", de ennek a követelésnek valóban a Szentírás központi tartalmából kell értelmet kapnia. A Szentírás egysége a Krisztusról szóló tanubizonyságtételben van olyan értelemben, hogy az egész Szentírás egységesen arról tesz tanúbizonyságot, hogy Isten egyedül Krisztusban szerez váltságot a bűnös embernek. A Szentírásnak ezt a központi tartalmát ragadta meg Luther a hit által való megigazulás tanításában: ez lesz tehát mintegy „mértékké", tartalmi herméneutikai szabállyá a Szentírás értelmezésénél. A Szentírásban hozzánk szóló igét a reformáció említett herméneutikai követelése annak a tartalma (t. i. a Szentírásban egységesen tanúsított Krisztus) felől igyekezett megközelíteni és megragadni. Ezzel szemben a legújabb herméneutikai vita során Bultmann azt a követelést állította fel, hogy Isten igéjét a Szentírásban el kell választani annak mitologikus kifejezési formájától, hogy így Isten igéje a mai embernek is hallhatóan szólaljon meg. 4 9 Bultmann alaptétele az, hogy a Szentírásban Isten igéje olyan mitologikus világkép keretében szólal meg, amelyet a modern gondolkodás már meghaladott. A régebbi liberális és vallástörténeti teológia az írás értelmezésénél arra törekedett, hogy ezt a mitikus világképet elválassza Isten igéjétől s ily módon azt eliminálva találja meg a Szentírásban Isten igéjét. Ez az eljárás azonban magát Isten igéjét is érintette, sőt azt eltorzította, sajátos üzenet-tartalmát semlegesítette és megüresítette. Ezért Bultmann azt a követelést állítja fel, hogy az Újszövetség dualisztikus mitológiáját „egzisztenciálisan" kell értelmezni, azaz megvizsgálni a tekintetben, hogy az emberi egzisztenciának milyen értelme fejeződik ki abban. Ezt a bibliai (ill. újszövetségi) egzisztencia-értelmezést kell azután konfrontálni a modern ember „önértelmezésével", hogy e szembeállításban a modern ember döntésre kényszerüljön. 126
