Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 3. fejezet. Az írásmagyarázat
kell az írásmagyarázónak megérteni és azután megértve kifejteni. A Szentírásnak ez az értelmezése azt követeli, hogy az írásmagyarázó ragadja meg az egyes íráshelyeknek, valamint az egyes szakaszoknak, végül pedig egész bibliai iratoknak is az összefüggő, szószerinti értelmét. A szószerinti értelem megállapítása tehát az írásmagyarázat alapvető feladata és kiindulópontja. Azonban csak az első lépés és kiindulópont. Mert erre épül rá a további, sőt azt lehet mondani, a tulajdonképeni értelem és értelmezés. Már Origenes szerint vannak a Szentírásban olyan helyek, amelyeknek a szószerinti értelme alig érthető vagy nincs kapcsolatban a Szentírásban foglalt isteni igazsággal, sőt esetleg nem is méltó az isteni bölcseséghez. 2 8 Ilyen esetben a szószerinti értelemen túl keresni kell az illető helynek a „mélyebb értelmét" ( υπόνοια). Ez a meggondolás a kiindulópontja annak a rendkívül döntő szempontnak, hogy az írásnak többszörös értelme van. Így alakul ki és lesz hosszú évszázadokon keresztül uralkodóvá az az gondolkodásmód, hogy az Írásnak négyszeres értelme van: a szószerinti, az allegorikus, a morális és a tropologikus értelem. Egy középkori „emlékeztető vers" ezt a négyszeres értelmet így jelöli meg: „Littera gesta docent; quid credas, allegória; morális, quid agas; quid spires, anagogia". Magyarul: a betűszerinti értelem elmondja, ami történt. Az allegorikus értelem megmutatja, mit kell hinni. A morális értelem adja, hogyan kell cselekedni s végül az e versben „anagogikusnak" mondott értelem (másoknál ez a „tropologikus"), hogy mit kell remélni. Ε szerint az értelmezési eljárás szerint pl. Jeruzsálem a Szentírásban 1. a szószerinti értelem szerint megjelöli a földrajzi értelemben vett várcst, 2. allegorikusán az egyházat, 3. morális értelemben az államszervezetet és végül 4. anagogikus (vagy tropologikus) értelemben az örök életet. 2 9 Az írásnak ez az értelmezése rendkívül termékenynek bizonyult, sőt sok vonatkozásban egyenesen átment az egyház vérébe: ma is sokszor egészen önkénytelenül is alkalmazzuk, — főként az Írás gyakorlati értlemezésénél az egyházi használatban. Mégis meg kell látnunk, hogy mint általános írásmagyarázati eív nemcsak helytelen, hanem egyenesen veszedelmes. Az írás mélyebb értelmének a címén t. i. egyfelől akármiféle értelmezést, főként pedig az írásmagyarázónak a saját gondolatait lehet „igazolni" az írás szavával. Ez az értelmezés tehát önkényes, nem írásszerű és tárgyszerű, nem az írásból magából fakadó értelmezésre ad módot, hanem az írásmagyarázó saját elképzeléseinek és teológiájának a kifejtésére. Evvel az írásmagyarázati eljárással a legkülönfélébb tévtanításokat írásszerűnek lehet feltüntetni, — aminthogy az egyház története folyamán ez valóban nem egyszer meg is történt. Másfelől pedig — s ez ösz104
