Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 3. fejezet. Az írásmagyarázat
α Szentírást. „A Szentírás nem formális tekintély,.— mondja Brunner, — amely az írás tartalmát elejétől fogva fedezi és annak a számára hitet követel, hanem eszközi (instrumentális) tekintéllyel bír, amennyiben általa az a tartalom közeledik hozzám, amely előtt igazságban meg kell hajolnom, s amely tehát benrem felkelti az igazság felől való bizonyosságot. Ezt értette Luther is Isten igéjén." 2 5 A Léleknek a hitet teremtő ereje azonban nemcsak alkalom ezerint, esetlegesen kapcsolódik a Szentírásban foglalt igéhez, ugv ahogyan Isten Lelke akármely világi adottságot (eseményt, írást, jelenséget) fel tud használni hit ébresztésére. Ellenkezőleg,, az Írás Isten akarata szerint olyan eszköz, amelyhez Isten kezdettől fogva hozzákötötte hitet teremtő, üdvösségszerző munkáját. Ezért nem lehet elválasztani az Írásnak a tartalmi tekintélyét az eszközi tekintélyétől: Isten Lelke az írás igéjén keresztül szól hozzánk. Ez különbözteti meg a Szentírást minden más olyan írásműtől, amely ugyancsak Krisztusról tesz tanúbizonyságot és amely ugyancsak hitből fakadt. A Szentírásba foglalt ige és a Szentlélek munkája sajátlagosan összetartozik olyan értelemben, hogy Isten Lelke sajátlagosan ezen az igén keresztül végzi állandóan a hitre hívó, hitet teremtő és új életet ajándékozó munkáját. Ezt más szóval úgy is lehet mondani: az apostoli ige több, mint tudósítás Jézusról és az evangéliumi történetről. Nem elég az sem, ha azt mondjuk: tanubizonyságtétel; pl. a Jézus feltámadására vonatkozó közlés kétségkívül tudósítás is, meg tanubizonyságtétel is, azonban több is ennél: az igében maga Isten nyilatkozik meg, és Istennek ez az önmagát közlő megnyilatkozása Istennek egyszeri történeti cselekedete, — mint ahogyan éppen ez jellemzi magát a kinyilatkoztatást. 2" A Szentírás ilyen módon lesz az egyházban kinyilatkoztatássá — s ez éppen a Szentírás inspirált volta. Ezért illeti meg a Szentírást az egyházban az a tekintély, hogy minden tanítást az írásnak a Krisztust hirdető tanubizonyságtételéhez - kell mérni. 2 7 3. FEJEZET Az írásmagyarázat Miért magyarázzuk a Szentírást? Az írást annak a meggyőződésnek az alapján kezdték magyarázni, hogy abban, mint az igében, maga Isten szól s hogy a szent iratokat Isten ihlette. Az írásmagyarázat kialakulása tehát feltételezi a Szentírásnak vagy pontosabban a kánonnak a Ιοί 02